Karácsonyi készülődés

2008-11-29 19:06

receptek, hagyományok, családi szokások és minden ami Karácsony!


Szerző Üzenet
angela1221 2010-12-07 14:32   
  Sziasztok! Karácsonyi ajándékként szerintem lassan visszanyeri becsületét a könyv. Ma már nem csak a könyvesboltokban, hanem az interneten is beszerezhetjük kedvenc könyveinket, vagy rátalálhatunk a szeretteinket leginkább érdeklő művekre! Érdemes szétnézni például ezen az oldalon:
http://konyv-konyvek.hu/karacsony
imrejozsa 2009-06-04 17:10   
  ez szép
Civilke 2008-12-29 15:10   
  RÉGI-RÉGI KARÁCSONYI EMLÉKEK.

Most, hogy véget értek a jeles napok, az az érzésem támadt, hogy egy vonaton ülök, és menetrend szerint érkezem pontosan, évről évre az életem egyik főpályaudvarára, a - nevezzük így: Karácsonyi Ünnepek állomásra. Míg a valódi utazásnál az ember örül, hogy a technika fejlődésével két állomás közti utazás ideje egyre rövidebb, addig a képzeletbelinél ez a gyorsulás figyelmeztetés. Figyelmeztetés arra, hogy egyre tapasztaltabbak leszünk, vagy mondjuk ki kertelés nélkül öregebbek, és ezt a gyorsulást már nem tudjuk lefékezni semmilyen praktikával. Megpróbáltam fölidézni magamban, mikor kezdtem tudatára ébredni annak, mikor vettem észre, hogy ennek a vonatnak én is az utasa vagyok.

1944 karácsonyát - unokatestvéreim társaságában – nagybátyámnál vészeltük át. Nem elírás a vészelés, bizony minden pillanatban vártuk, hogy megszólalnak a szirénák, és a fenyegető légitámadás bombazápora elől, a ház pincéjében kell gyorsan levonulni, csalóka menedéket remélve.

Előre kell bocsájtanom, ma is hiszek a Jézuskában a magam módján, aki az ajándékot hozza! A gyerekek egyedül maradva – köztük én is - vártuk a csengettyű hívó szavát. A lányok kíváncsiak voltak, nem átallottak a kulcslyukon keresztül leskelődni. Majd odahívtak engem is, nézzek be én is! Hiába, az élet sokszor megismétli önmagát, gondoljunk csak a paradicsomos őseinkre! A kulcslyukon belesve, egy létrán álló zakót láttam, és egy kezet, amelyikben egy színes üveggömb volt. Rögtön visszahőköltem! Ez nem lehet igaz! A karácsonyfát a Kisjézustól kapjuk! Ez valami tévedés lehet! És az akkori 6 éves fejemmel, magamban hüppögve megfogadtam, ezt a látványt kizárom az emlékeim közül, hogy megragadjon bennem a kisgyerekek számára olyan semmivel nem pótolható boldog időszak, a Jézuska várása, és eljövetele! Ez olyan jól sikerült nekem, hogy 23 éves koromig, mindig a zárt ajtó előtt vártam meg a csengettyűzést, az ajtó feltárulását, és az elsötétített szobában a karácsonyfa gyertyával megvilágított képének megpillantását.

Ennek az idillikus kornak, hadd mondjam kicsit ironikusan, a gyermekkoromnak a végét egy új korszak indulása, az Igenemmel kötött házasságom vetett véget. Felejthetetlen élmény volt, amikor társbérleti lakásunk függönnyel leválasztott, átjáró szobájában a kis, alig 80 cm-es fácskát földíszítettük, és egymást átölelve, halkan énekelve, megkezdtük a „felnőtt” korunkat.

Még egy emlékeimben nem múló karácsony jutott az eszembe! Amikor 8 éves koromban megkaptam az első könyvemet: May Károly „Az inka öröksége” című művét. Még ma is, közel két emberöltő távlatából jól emlékszem a kezdő soraira: Korrida de torros! Korrida de torros! (bikaviadal!) A Dél-Amerikában játszódó történet főhőse Jaguár apó volt, aki minden nehézséget legyőzött, és egy jó időre a példaképemmé vált. A könyv olyan izgalmas volt, hogy megfertőzött az olvasás örömével. Ezután sorra olvastam ki a May Károly könyveket, majd a Verne könyveket, és utána minden érdekesnek tartott művet, - még a kötelező olvasmányokat is!

Lehet, hogy megköveznek azért, amit most mondok: Ebben a korban minden gyerek számára a hordozható videó helyett valami Jaguár após könyvet kéne ajándékozni, hogy megismerje az olvasás örömét, és kialakuljon a maga képzeletvilága, ne csak kegyetlen videojátékok alkotta erőszakképet hordozza magában.

Ma, december 29-én kinézek a „vonat” ablakon, látom lassan megint elindultunk az új Karácsony állomás irányában. Visszaintegetek! Ne búsulj Jaguár apó! Amíg élek te mindig velem leszel, nem csak gondolatomban, hanem cselekedeteimben is!

Civilke
Civilke 2008-12-28 14:15   
  Visszatekintés karácsonyra.
2008.



Véget értek a karácsonyi ünnepnapok. Eljött a visszatekintés ideje, mit tartogattak a jeles napok számunkra. Hát kezdjük a karácsonyfával. Az idén én választottam ki. Amennyivel kisebb volt, mint a tavalyi, annyival drágább is. Jól tükrözte a jelen gazdasági mikro helyzetünket. De szép volt, formás, és ami a legfontosabb, olyan volt a végződése, hogy a talpba való beillesztés nem tartott tovább 5 percnél. Azt hiszem ez egyéni csúcs! Ezért kell szakemberre bízni az ilyen kényes feladatokat.

Térjünk rá az ajándékokra. Az első időkben, páros életünk kezdetén, az Igenem mindig vett egy kombinét, mint praktikus ajándékot az anyósának. A harmadik együtt töltött karácsony után aztán nevelőanyám kicsit szégyenlősen bevallotta, ő soha sem hord kombinét, többet nem kér ilyen karácsonyi ajándékot. Hogy az ilyen malőröket elkerüljük, kidolgoztunk egy családra szabott ajándékozási tervet. Ennek lényege, a lányom megkérdez engem, minek tudna örülni az Igenem. Hosszú ideje együtt eltöltött életünk kapcsán pontosan tudjuk, hogy minek tudna örülni a másikunk, így a lányom 90%-os pontossággal tud örömöt szerezni nekünk. Ez a „mellékérdezés” végigvonul az egész családon, és meghagyja egy kicsit azt a boldog bizonytalanságot, mit fog a Jézuska hozni. Míg mi az ajándékokat már november végén, december elején összevadásszuk, a fölösleges izgalom és tolongás elkerülésére, a lányom ezt a műveletet mazohista módon az utolsó napokra tartogatja. Bizonyára ennek is meg van a szépsége, ő tudja.

A hagyományos csengettyűszót én szolgáltatom az ilyenkor a munkából ki sem látszó Kisjézus helyett. Gyorsan meggyújtom a csillagszórót, bekapcsolom a CD lejátszót, felzúg a „Menyből az angyal”, és a sejtelmes, félhomályos, csak a karácsonyfaizzók által bevilágított szobába bevonul a család. Egymást átölelve, halkan énekelve, beteljesül karácsony üzenete, a szeretet és békesség eltölt mindnyájunkat. Ezután az öröm pillanatai következnek az ajándékcsomagok kibontása. Csakhamar a földön szana-szét heverő, széttépett csomagolópapírok, aranyszalagok jelzik, az ajándékok célba értek. Megköszönjük egymásnak az ajándékokat, majd mindannyian az ünnepi asztal felé fordulunk, vajon mi lesz a vacsora?

Ezek az ünnepi vacsorák mindig visszatükrözik a háziasszony tragédiáját. Napokon keresztül készül, friss, szép húst vásárol, (legalább is a hentes ilyenkor legbarátságosabb mosolya ezt sugallja neki) pácolja, tejben áztatja, hogy puha legyen, kifli krumplit vásárol, hogy a köret még finomabb legyen, savanyúságért elmegy a piacra, mert az a kovászos uborka az igazi, amit ott, az erre szakosodott üzletben vásárol. Tálcás gombát vesz, és otthon dühöng, amikor kibontja, és látja, hogy mint ahogy tyúkanyó ül a fészekalja kiscsibéin, úgy ül a felszínen levő 3 nagy gomba a többi apróságon. Hogy lesz ebből öt személyre rántottgomba? Itt kerülök én a képbe, le kell mennem még egy fészekalja gombát venni. A kuktában pulykanyak fő ebből lesz csak a finom húsleves, amibe ha sikerül, grízgombócot fog szaggatni. Biztonság okáért azért mindig készen áll egy zacskó cérnametélt is, ha nem sikerül a gombóc. Fél szemmel a szakácskönyvet pásztázva, elkészíti a hagyományos diós- és mákos bejglit. Éjfél tájt aztán akár a vízbe dobott kő, úgy merül el az ágyba, annyi ereje még van, hogy felhúzza a vekkert, holnap korán kell kelni, meg kell még teríteni az asztalt, meg kell tisztítani az ünnepi asztalhoz vezető útvonalat. Még a hűtőszekrény tetejét is le kell törölni, hátha egy magasabb termetű vendég azt látva, hogy poros, kedvezőtlen véleményt alkotna a háziasszonyról. És most jön a tragédia, a több napig készített finomságok pillanatok alatt eltűnnek a karácsonyi böjtben kiéhezett pocakokban. Csak a bejglivel föltöltött, érintetlenül maradt tálak árulkodnak arról, hogy itt ma egy karácsonyi vacsora volt.
Befejezésként halk beszélgetés következett. Valaki egy mélyet sóhajt. Bár csak jövőre is ilyen meghitt hangulatban, egészségben tudnánk élvezni a karácsonyt - mondja halkan. Úgy legyen!
vendég 2008-12-20 16:14   
  Jó volt olvasni e kedves visszaemlékezéseket.
Civilke 2008-12-17 16:48   
  A karamella íze.

Az Igenem szorgosan készül a karácsonyfa feldíszítéséhez. Most épen az „s” alakban meghajlított, fémakasztókkal bökdösi a szaloncukrok burkolatának a szúrásra legkisebb ellenállást tanúsító részét – több-kevesebb sikerrel. Legalább is ezt mutatják a földön heverő „s”-betűkből „j” betüre lefokozott drótszálak. Érzem, most elkel a segítség! Lassan kiveszek a zacskóból egy szaloncukrot, kibontom és elmajszolom, majd bólogatva és szakértően összehúzott szemekkel közlöm a jó hírt, nem kemény –azaz nem tavalyi- a cukor, folytathatja a munkát!
A szaloncukorral való ténykedés, minden évben visszaköszön. Felrémlik előttem a kép, amikor még udvaroltam az Igenemnek, és szemtanúja lehettem –a ma már elavult technikájúnak tekinthető- szaloncukor-készítési folyamatnak. Akkoriban nem a gurmanság vitte rá az embereket a saját gyártásra, hanem a legtöbbnek nem volt pénze, hogy a boltban vásárolja meg a fára való édességet. Az Igenem szegény családból származott, -nem érdekből házasodtam meg! - így házilag készítették a szaloncukrot. Az anyósom máig sem ismert módon készítette el az alapmasszát, melynek olyan égetett karamella íze volt, hogyha manapság álmomban visszagondolok erre az aromára, ijedten felülök az ágyamban, és hajnalig nem tudok elaludni. Ez a matéria aztán apró kockaformájú darabokra vágva, a komód tetejének felső –márványutánzatú- tetejére került, hogy itt kihűljön. A következő munkafázis keretében át lett szállítva az ebédlőasztalra, hogy készen álljon a végső munkafázisra, a csomagolásra. És itt lépett be a munkafolyamatba az Igenem.
Akkoriban még ismeretlen fogalom volt a tintasugaras nyomtató, -még a Verne regényekben se volt utalás, erre a ma már nélkülözhetetlen munkaeszközre. Kézi működtetésű írógép volt a divat, melynek billentyűit kellő erővel leütve, az ütés elől ijedtében a gépíró szalag mögé bújó géppapírra egy Times New Roman típusú betű került. A fenyegető csapásokat követően, ezek szavakká álltak össze, és így készült el egy iromány. Ha több példányra volt szükség, akkor indigólapot tettek szerencsétlen prímpéldány mögé, és egy igen vékony papírlapot. Ez a szendvics aztán igény szerint többrétegű is lehetett. Azonban ilyenkor olyan erősen kellett a billentyűt lenyomni, hogy a szendvicsnek, a háta mögött levő gumírozott henger fala olyan pofont adjon vissza, hogy az maradandó jelet, rendszerint betűformát hagyjon rajtuk.
Na ezen a ponton térünk vissza a szaloncukor készítéshez. Ez a vékony papírlap más célra is igen jól fölhasználható volt. Az egészségügyi felhasználhatósága mellett, jól szolgálta a diákságot is, akik a műszaki rajzokat az ablakra, majd arra az ominózus lapot ragasztva, kitűnő másolatokat tudtak produkálni buzgómócsing tanulótársaiknak házifeladatáról. És nagyon jól lehetett bele szaloncukrot csomagolni. Az Igenem az A4-es nagyságú papírt 4 felé vágta, majd két szélét körömollóval kicakkolta, a közepére beletett egy kockácskát, erőteljes mozdulattal összetekerte először a papírt, majd erre az évközben fogyasztott cukorkákból visszamaradt és félrerakott sztaniolt és kész volt a szaloncukor, föl lehetett rakni a karácsonyfára.
Azért annak a borzasztó ízű cukornak is van egy már soha vissza nem térő varázsa: az emlékezés, hogy huszonegynéhány éves, reményekkel teli, szerelmes fiatalember voltam akkoriban!
juliska 2008-12-17 14:53   
  Emlékeim között ott a sok karácsonyi süti, ahogy sorjában, estéről-estére, az ünnep előtti napokban elkészültek. Kicsi lány voltam, Anyukám este jött haza, begyújtott a kályhában és a sparheltben, aztán elkezdte az arra a napra tervezettet. Diótörés, -pucolás, tojás, vaj kikeverése cukorral, habverés, közben a tüzet rakni, tepsit kikenni - ezekben már tevékenyen részt vettem. Anyukám énekelt. Aztán a sütés édes illata! Gyorsan késő éjszaka lett. Üldögéltem a szenes ládán, bóbiskoltam és vártam, hogy menjünk aludni.
Ezek az esték mind a mai napig élénken élnek bennem.
lastia 2008-12-16 06:36   
  Karácsony készül emberek!
Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl leleketek,
Csillogtassátok kedvetek
Legyetek újra gyerekek,
Hogy emberek lehessetek!
Civilke 2008-12-13 00:10   
 
Civilke írta:
A karácsonyi képeslapokról

Nézem-nézem az Internetet karácsony előtt elárasztó szebbnél szebb képeslapokat. Aztán elgondolkoztam rajta, milyen könnyű ma egy karácsonyi üdvözletet küldeni. Az ember kiválaszt egy szép szöveget, beírja egy e-mailba, hozzácsatol egy gyönyörű karácsonyi képet, megcímezi az egyik ismerősének, majd ráírja: kapják még; bemásolja a címlistát és kész!
Bezzeg régebben nem ment ez ilyen könnyen! Ilyentájt előkerült a féltve őrzött lista: kinek is kell írni. Először egy rövid szemle következett: kik hunytak el (Isten nyugosztalja őket!), kik az új barátok (Isten éltesse őket!). Ezután lehetett összegezni, hány lapra és mennyi bélyegre van szükség. Sajnos a barátok közt is vannak barátabbak, ezeknek díszesebb üdvözlet járt. Így summázva a tényeket, jöhetett az elszörnyülködés, Uram Isten! Ez egy vagyon! Honnan lesz erre fedezet? De a családi pénzügyminisztérium mindig megoldotta a problémát, valahonnan mindig sikerült a karácsonyi emelt költségvetésből "elkülöníteni" a szükséges pénzt. Ezután következett egy -a szeretet ünnepére sötét foltot vető- családi nézeteltérés: a ki ír kinek, lenni vagy nem lenni kérdése. A vihar elvonulása után azt hihette az ember: minden el van intézve, lehet pihenni. De ilyenkor jöttek a váratlan meglepetések, az üdvözletek olyanoktól, akik nem szerepeltek a listán! Most lett csak a kapkodás igazán. Irány a túlzsúfolt, ideges emberekkel teli posta, az ellenlapok és bélyegek beszerzésére. Persze az olcsóbb lapoknak már csak hűlt helye volt, ilyenkor mindenféle zenével, díszborítékkal ellátott műalkotásokat kell megvenni. A karácsony napján érkező alattomos levelekre már csak a kényszerű újévi jókívánság-lapokkal lehetett válaszolni.
De tagadhatatlan: a díszhelynek kijelölt falitáblán sokasodó, szeretetről árulkodó, eredeti képeslapok meghittségét, melegségét, az Internetről érkezők soha nem fogják helyettesíteni.

Civilke

klaresz 2008-12-10 07:46   
  „Végy egy kilogramm jó meleg szeretetet, szitáld át a türelem szitáján, nehogy pletykamag kerüljön bele!.....Gyúrd össze egy tojásnyi kedvességgel és takard le tiszta jókedvvel!.....Ha megkelt, süsd meg a kitartás tüzénél!......Szórd meg asszonyi kacagással és tégy rá pár csepp nyugodt megfontolást!....Vágd fel annyi darabra, hogy eggyel mindig több legyen, mint ahányan az asztalnál ültök, hiszen mindig akad valaki, aki még rászorul.”

Denisa 2008-12-04 22:31   
  Egyik kedvenc blogomban akadtam erre az Indián versre, időszerű az adventi léleknyitogatós időszakban.

"Nem érdekel, miből élsz. Azt akarom tudni, mire vágysz és hogy szembe mersz-e nézni a vágyaiddal.
Nem érdekel, hány éves vagy. Azt akarom tudni, megkockáztatod-e, hogy őrültnek tűnj szerelmeidért, álmaidért és azért a kalandért, hogy életben vagy.
Nem érdekel, milyen bolygók köröznek holdad körül. Azt akarom tudni, hogy elérted-e már fájdalmaid középpontját, hogy megnyitottak-e már az élet csalódásai, hogy összezsugorodtál és bezárkóztál-e már a félelemtől, hogy érhet-e még fájdalom.
Azt akarom tudni, hogy elfogadod-e a fájdalmamat és a fájdalmadat anélkül, hogy elrejtenéd, vagy mindenképp megváltoztatni akarnád.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e örülni nekem és önmagadnak, hogy tudsz-e vadul táncolni az extázistól megrészegedve anélkül, hogy figyelmeztetnél bennünket, legyünk óvatosak, reálisak és emlékezzünk emberi mivoltunk korlátaira.
Nem érdekel, hogy igazat beszélsz-e. Azt akarom tudni, hogy mersz-e másnak csalódást okozni, hogy hű maradhass önmagadhoz. Hogy elviseled-e a csalás vádját anélkül, hogy megcsalnád saját lelkedet.
Azt akarom tudni, hogy hűséges vagy-e s ez által megbízható.
Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépséget akkor is, ha nem minden nap pompázik, és hogy tudod-e Isten jelenlétéből meríteni életed.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e kudarcaimmal és kudarcaiddal együtt élni és a tóparton állva mégis az ezüst Hold felé kiáltani: Igen!
Nem érdekel, hol élsz és mennyi pénzed van. Azt akarom tudni, fel tudsz-e állni a kétségbeesés és a fájdalom éjszakája után, megviselten, sajgó sebekkel, hogy gyermekeidnek megadd mindazt, amire szükségük van.
Nem érdekel, ki vagy és hogy kerültél ide. Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz közepébe és nem hátrálsz-e meg.
Nem érdekel, hol, mit és kitől tanultál. Azt akarom tudni, mi ad neked erőt belülről, amikor kint már minden másnak vége van.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni önmagaddal és hogy igazán szereted-e azt a társaságot, melyet üres óráidra magad mellé választottál."

Forrás, http://baloghpet.blogspot.com/
Civilke 2008-12-02 17:41   
  Mikulásra

Verselemzés

Több olvasóm kért egy mélyenszántó verselemzést Tőlem szerző Mikulásvers című költeményéről. Íme a vers:

Mikulásvers.

Reggel, homály, ébredés, gondolkodás….
A homályos reggel gondolatébresztő.
Fény, törés, ablak, cipő…
Ablaktörés? Nem, fénytörés a cipőn. Cipő az ablakban?
Mi kiraktuk. Miki is! Mikulás jön! Pszt! Halkabban!
Csoki, brikett. Ha jók vagytok cipőbe csoki, ha nem brikett,
Az idén is kitett
Magáért a Mikulás.
Na irány a munka, indulás!
(Tőlem)

Mielőtt rátérnénk a tartalom elemzésére, megállapíthatjuk, a vers modern, mai formájú, megpróbál elszakadni a Szabolcska Mihály féle édes-bús, szirupos verseléstől, de nem kíván konfrontálni a századforduló, és a világháború előtti verselőóriások remekműveivel. A költemény a mai ember olykor terhes, gondokkal teli életéből villant fel egy vidámabb szeletkét.
Akkor most térjünk rá a vers tartalmának elemzésére. Milyen kifejezők a bevezető sorok:

Reggel, homály, ébredés, gondolkodás

A reggel legtöbbünk számára a kényszerű ébredést jelenti, a kialvatlanság érzetét, a „hadd aludjak még egy picit” csalfa biztonságérzetét. Ennek az érzésnek költői aláfestést ad a homály lehervasztó képe, amely mintegy sugallja: téli, hideg, fűtetlen szoba várja a fölkelőt. Ekkor elkezd gondolkodni: mi a nyavalyának kell felkelni ilyen korán és egyáltalában. Gondolatban máris érzi a reáváró taposómalomszerű munka minden terhét, a türelmetlen főnők ingerültségét, vagy a pingvinszerűen sorakozó, türelmetlen ügyfelek mindennel elégedetlen nyűgösködését.

Fény, törés, ablak, cipő

Ebbe a szomorkás hangulatba tör be a reggeli, felkelő nap fénye, amely emberünk arcára, és nem a hasára süt. (Az még egy kicsit odébb van). Az ablakon betűző sugárnyalábot csak a már egy éve nem mosott ablakra ragadt kosz tompítja egy kicsit, de ez is szép emlékeket idéz; van üveg az ablakkeretben, nem úgy mint 56-ban, amikor egy belövést követően ripityára tört az ablaküveg, és a betörő decemberi hidegnek csak az ablakkeretre ragasztott, -még a forradalom előtt nyomtatott és már csak ilyen célra használható- Népszabadság próbált szinte reménytelenül ellenállni. De már akkor is ki volt téve a csámpás, félretaposott, foltozott bakancskája az ablakba. Majd gondolataiból felriadva, az ablakba kitett cipőre vándorol a tekintete. A cipő! Milyen jó, hogy kiraktuk! Hát persze, újongott fel benne egy meleg érzés; Ma jön a Mikulás! Milyen jó, hogy a szomszédban lakó Miki gyerek figyelmeztette erre, mert neki mikó' jutott volna eszébe ez. Na, ha az ablak nem is, a cipő szépen ki volt pucolva. (Mennyivel egyszerűbb egy cipőt megpucolni, mint az ablakot… ) A cipő orrán megtörő fénynyaláb hirtelen beszökött a szobába, és bearanyozta a nagyi képét a falon.

Csoki, brikett …

Idén nem jár rosszul senki. A kirakatba kitett sok csokimikulás sejtetni engedi; az idén is kitesz magáért a Mikulás. A csokinak a gyerekek örülnek, a brikett pedig a mai energiaárak rohamos növekedésének kiegyenlítésére kombinált kazánt vásárlók számra jelent nagy örömet. Utóbbiak szerint minden nap jöhetne az öreg egy teli vödörrel, de erre semmi esély nincs, mert ennek megszavazásához 2/3 többség kellene, és ennek megvalósítása nem csak az idei, hanem az elkövetkező 2-3 télen sem várható.
Arcán szelíd mosollyal elmélkedett ilyentén emberünk. Ekkor sütött hasára a nap. Ettől észbekapott, lehervadt arcáról a mosoly és gyorsan mosakodni és öltözködni kezdett, nehogy elkéssen a munkából. Hja, valamiből élni is kell, nem mindennap Mikulás, és nincs krampuszból fonva a kerítés. Indulás!

Civilke
Civilke 2008-12-02 17:27   
  Hogyan sül a bejgli, avagy az elkészítés egyik technikája

Miként anno Káin és Ábel leste az áldozati füst terjedését, úgy lessük mi is a karácsonyi bejglit: megkel-e az idén, vagy lapos marad. Az eredménytől függetlenül tovább imádkozunk, és eszeveszett ám szervezett munka kezdődik, két személyre organizálva.
Az én feladatom a kovász felfuttatása (a felelősséget így rám háríthatja az Igenem, ha nem kel meg a tészta), az összes darálási munka, valamint a töltelék elkészítése. Egyszer véletlenül a máktöltelékbe az előírásos dara helyett véletlenül zselatint szórtam. Na nem sokat, de a végtermék így is csodálatos volt, -ha nem lett volna olyan drága az alapanyag-, most a bőrtalpat kiváltó, rugalmas cipőtalp föltalálójaként ünnepeltethetném magamat. A kihalásomat csak úgy tudtam elkerülni, hogy még nyitva voltak a boltok, és én – ahogy a mesebeli táltos lótól tanultam- úgy rohantam új mákot venni, mint a szél, vagy a szélnél sebesebben, végül a legkedvezőbb megoldást választva; mint a gondolat. Hál’ Istennek ez a kis közjáték nem rontotta el a művet, -az én általam egyébként a dióssal szemben favorizált- mákosbejglit.
Néhány szót kell szólni az alapanyagok elkészítéséről is. A lisztet gyúrás előtt langyos helyen kell tartani, liszt felét finom- a másik felét réteslisztből kell összekeverni. A tésztát gyorsan kell összegyúrni. A töltelék ne legyen száraz. És még 100 praktika, amit a mesterek úgy tartanak titokban, mint a Pickszalámi, vagy az Uniqum összetevőinek, technológiájának a titkát. A további műveletekről ezért nem írok, mert az mindenkinek személyes szent ügye, amibe beleszólás nincs!
A sütés előtti utolsó művelet a hűtés, ez nem feltétlenül a frigót jelenti, megteszi a hideg éléskamra is, akinek van. A hűtés előtt ajánlatos a bejglit tojásfehérjével bekenni, ettől a nagykönyvek szerint szép, márványos lesz a színe.
A mi bejglink -dacára a hűtésnek és kenegetésnek- jól sikerültnek mondható, nem rosszabb, mint a sokévi átlag. Váratlan nehézséget csak az okozott, amikor a Vészhelyzet c. TV filmsorozatból tanult módszerrel 1-2-3-mat számolva áthelyeztük a mákost a gyúródeszkáról a tepsibe. Ekkor kicsit megroppant a dereka.
Aztán reggel arra ébredek, hogy a szobába bekúszik a sülő bejgli semmihez nem hasonlítható kellemes illata, mely nélkülözhetetlen kelléke a karácsony hangulatának. A mi bejglink nem lett szép, fölvágva, a töltelék közt imitt-amott látható a tésztája is, és ezt az egész képződményt a repedések fogják össze. De nagyon fiiiinom! Így szereti az egész család, s ha nem mi sütjük részükre, akkor a tényt 3 napos országos gyász elrendelése követi.
Jó bejgli sütést kívánok!
Civilke 2008-12-02 17:19   
 
kiváncsiötvenes írta:
Civilke írta:
Egy szaloncukor halálára

Idén a lányomtól kaptunk egy elegáns, talppal felszerelt fenyőfát karácsonyra, mert ezt megelőzően pár nappal szürkehályog műtétem volt, ami miatt nem hajolgathattam, és emelnem is csak maximum 2kg-ot lehetett. Így elmaradhatott a szokásos karácsonyfa beácsolási munka fárasztó öröme. Tavaly ugyanis egy szép fát kaptunk, de vastag gyökere alaposan megizzasztott, amíg be tudtam ácsolni a talpba. Ha az idei gyökere nem is volt nagy, de a magassága kb. 2m-es volt, és a szélessége ugyanennyi! Ezek a méretek –jelképesen- lányunk irántunk való szeretetének is kifejezője volt. De hát a túlzó szeretettnek is megvannak a hátulütői. A szomszédaink aggódva kérdezték, -látva és hallva a nagy bútortologatást- csak nem új lakásba költözünk? Az Igenem, miközben az egyik fotelt cipelte fel épen zihálva a padlásra, felvilágosította őket: Szó sincs költözésről, csak a nagy fának készítünk helyet, hogy beférjen a lakásba. Az előkészületek után megjött a fa is, ketten hozták, de egyik se én voltam. Hová tegyük, kérdezték? Majd oda tesszük, ahová évek óta szoktuk, csak tegyék le az előszobában. Teherhordók balra el. A kis előszoba pillanatok alatt megtelt fenyőfaillattal, és a fával. Milyen jó, hogy nem vagyunk kövérek, mert a levegőt kifújva, és a hasat behúzva, be tudtunk menni a szobába. Rövid haditanácskozás után félrehúztuk a még mozdítható bútorokat, fölcsavartuk a nagy padlószőnyeget, kipányváztuk a fenyőóriást, és bevontattuk olyanféleképen, mint az előzőleg áttanulmányozott szakirodalom szerint, Gullivert cipelték be a törpék birodalmukba. A fának hagyományosan a hálószobában volt a helye. Most is ott állítottuk fel, de mindjárt láttuk, hogy ez nem lesz jó, mert az egyik terebélyes ága úgy lapult a falra, mint egy jól nevelt kúszó-borostyán, a másik ága meg annyira belógott az ágyam fölé, hogy minden fáradozás nélkül használhattam volna hátvakarásra, ha viszketett volna a hátam.
Még szerencse, hogy kétszobás lakásban élünk, ezért a maradék bútorzat újbóli átcsoportosításával sikerült végre másik szoba egyik sarkában aránylag elfogadható módon letelepíteni. Persze mint mindig, idén is el kellett végezni a megszokott geodéta munkát, a fa függőlegesbe állítását. A fa függőlegesen állt végre, (hál’ Istennek könyvtáramban mindenféle vastagságú könyv megtalálható, így az alápakolás sikeréhez pillanatig sem férhetett kétség) csak hát a csúcsa… az a csúcs egy kicsit csáléra állt. Amikor föltettük rá az üveg díszcsúcsot, az olyan ferdén állt, mint részeg bonviván fején a cilinder. Azért később hamar megszoktuk. Evvel olyan vidám lett a fa, előrevetítette a közelgő Szilveszteri vígságok hangulatát.
Ezután már csak a taposómunka maradt hátra, már olyan értelemben, hogy az előre földre fektetett színes karácsonyfaégőkre egy balul sikerült mozdulattal rátapostam, és az egyik izzót porcukorszerűre összetörtem. Az igazság kedvéért meg kell jegyeznem, hogy a törmelék nem fehér, hanem zöldszínű volt. Kicseréltem egy tartalékégővel, de úgy látszott, a füzér olyan sokkot kapott a baleset után, hogy egyik vagy másik égője is belehalhatott, mert a gyújtópróba után a lámpák némák, akarom mondani sötétek maradtak. Ezután egy kis idegjáték következett, egy újabb tartalékégőt be- és kicsavarni minden egyes gyertyafoglalatba, majd minden egyes próba után feszültség alá helyezni a füzért, és evvel a módszerrel megállapítani, megvan-e a sötét, bűnöző izzó. Itt meg kell jegyeznem, ilyen türelemjátékhoz nagy szeretet, és hosszú évek óta fennálló meghitt házassági kapcsolat szükségeltetik, melyben a férfi tag mérhetetlen birkatürelemmel rendelkezik, és nem vágja az egész hóbelevancot bele a szemétbe, az első sikertelen próbálkozás után. Én ezt csak a tizenötödik után tettem meg, mert amint az áruházi szlogen mondja „birka azért nem vagyok”. Szerencsére volt egy -csak fehéren világító- tartalékizzó-sorunk is, ezt tettük föl. Ez bizonyos módon megkönnyítette a munkánkat, mert csak arany díszek kerültek a fára, amiből nem sok van, a szaloncukrok és lányunokám kedvencei, a kis csokisperecek.
Helyükre kerültek az ajándékok is, idén sajnos nem sok. Az Igenemtől kaptam egy blues CD-t is, azonban hogy meglepi legyen eldugta. Mind a mai napig nem tudja hová. Na de sebaj, ha majd megtaláljuk, ismét a karácsonyfa alá kerülhet jövőre. Egy gonddal kevesebb. Szokás szerint eloltottuk a világítást, csak a karácsonyfa izzói világítottak, és mint mindig, most is beköltözött hozzánk a karácsony békéje, egy pillanatra eltűntek a napi gondok, bajok, nagyon boldogok voltunk.
A fára pillantva, megállapítottam, szép. És majdnem akkora, mint a parlamentben felállított. Aztán ahogy múlt az idő, egyre kevesebb lett rajta a szaloncukor. A csokisperec csak 2 napig tudott ellenállni az unokám ostromának, hősiesen kitartott az utolsó perecig! Hogy ne rontsuk az összképet, a szaloncukrokat a fán bontottuk ki, gondosan úgy hajtogatva vissza a papírját, hogy ne rontsa az összképet. Ez aztán később izgalmas játékká vált, találni olyat, amelyik nem üres. Mivel ez a fa nem az általunk vásárolni szokott lucfenyő volt, vízkeresztkor még nem hullatta a levelét. Nem volt szívünk leszedni, ezért még egy hétig őrizhette nálunk a karácsony szellemét. Ma azonban fájó szívvel búcsút vettünk tőle, leszedtük díszeit, elraktuk az apósom ötven évvel ezelőtt papírmaséból összeállított betlehemét, és mindent felpakoltuk a garderobe felső polcára. Egy bánatos búcsúpillantás a kellékekre, kis fohász, hogy egy év múlva megint olyan erőben és egészségben legyünk, hogy meglelhessük a karácsonyfa-állítás semmihez nem hasonlítható örömét. Majd már szinte rutinszerűen széttoltuk a bútorokat, és vastag bőrkesztyűvel megfogva a fa törzsét, kivittem az utcánk végében létesített fenyőfa temetőbe. Lehajtott fejjel visszafelé bandukolva láttam, hogy mint ahogy a Jancsi és Juliska mesében a fiú morzsákat szórt az erdőben, hogy hazataláljanak, ahhoz hasonlóan tűlevélcsíkot hagyott maga után a fánk is. Talán vissza akar találni hozzánk? Majd jövőre kedves, majd jövőre megint várunk nagyon!!!
A lépcsőházunkban söprögetem a fenyőtűket, és látom, hogy a fenyőfánk tartogatott még a sok üres szaloncukor papír közt egy bontatlant, és búcsúzóul itt hagyta nekünk a lehullott tűlevelek között. Kibontottam, és miközben lassan majszolgattam, végig futottak bennem ezek az emlékek, amit most leírtam nektek.
Civilke


Élvezettel olvastam karácsonyi visszaemlékezésedet, mert számos olyan elem van benne, ami mindannyiunkkal megtörténik, megtörténhet. A fa talpraállítása, a spárgával kilincshez kötés, majd könyvekkel egyensúlyozás, vagy éppen a \"szaloncukor totó\", vajon melyikben találni még egy-egy elárvult szemet. Régi karácsonyokat \"bolygattál meg\" gyerekkoromtól apakoromig, csak mert nagypapai minőségben ez lesz az első karácsonyom.
Sajnos én a kézügyességemmel nem dicsekedhetem, olyannyira nem, hogy politechnikából annak idején négyesem volt, de csak azért, mert amúgy minden másból ötös voltam és megadták. Ehhez kötődik egy különös történetem, amikor három talpat is elővettem a pincéből, de sajnos vagy nem állt a fenyő bennük stabilan, vagy méginkább nem lehetett bele eröltetni. Éjszakába hajlott már, amikor még mindig nem jutottam igazi eredményre, s akivel díszítettem volna közösen a fát, az másnap reggel vidékre kellett utazzon. Szóval ez az egyetlenegy éjszakánk volt \"projektre\". Hirtelen támadt kreativitástól vezérelve felhívtam a Cititaxit és rendeltem egy olyan sofőrt, akinek megfelelő gyakorlata van az ilyesmiben. 20 perc múlva megérkezett a taxi, s a sofőr hangos de jószándékú, jóizű nevetéssel fogott a feladathoz. Rögrön kérdezte, hogy milyen eszközöm van, de döbbenten tapasztaltam, hogy az egyszerű késeken kívül, amelyekkel én próbálkoztam, nemigen tudok mással szolgálni. Majd kínomban eszembe jutott hogy a fémtáska, amelyet a könyvkiállításra bemenet vettem: \"Tessék már megszánni, eredeti solingeni, most hoztam Erdélyből...\" Büszkén előkaptam a benne lévő húsbárdot, amelyet a taxis addig csorbított, amig illett a hatalmas fenyő a talpba. Olyan acélosan állt a szobában, hogy ezt valóban még Solingen városa is megirigyelhette volna. S még egy mondat a történet végére: azóta a Cititaxi törzsutasa vagyok. :)


"Ehhez kötődik egy különös történetem, amikor három talpat is elővettem a pincéből, de sajnos vagy nem állt a fenyő bennük stabilan, vagy méginkább nem lehetett bele eröltetni. Éjszakába hajlott már, amikor még mindig nem jutottam igazi eredményre, s akivel díszítettem volna közösen a fát, az másnap reggel vidékre kellett utazzon."

Ehhez hasonló esetem volt már nekem is:

Vízkereszti visszaemlékezés

Ahogy a magyar ember szokta volt mondani: „van egy jó-meg egy rossz hírem". Mind a kettő a közelgő vízkereszthez fűződik. A jó hír a vallásos embereknek szól, ez az ünnep komoly bíztatás számukra! (ebbe a témába most nem szeretnék belemerülni, ez egy más terület.) A rossz hír az, hogy ezzel az ünneppel végleg visszatérnek a monoton hétköznapok! Mert hogy is kezdődött? Nagy lelkesedéssel készültünk az Ünnepekre! A személyre szabott ajándékok vadászata, hogy örömöt tudjunk azoknak okozni, akik hozzánk tartoznak, akiket szeretünk! A nagy készülődés, a sütés, főzés és nem utolsó sorban a karácsonyfa kiválasztása, hazacipelése. A karácsonyfát a nejem vette, csak a lombozatát figyelte a tövét nem -így egy jó vastagvégűt sikerült hazahoznia. Elfelejtette az íratlan szabályt: a tűzből mentés, a vízből mentés és a fenyőfa beszabása az általában szűk nyílással rendelkező talpba, az a férfiak dolga.
A nagy műveletre az erkélyen került sor. Kellően fölszerelkezve (kis balta, nagy kés, bontókés, vadászkés, fűrész, kalapács, reszelő és még sok-sok hasznos dolog) kezdtem a nagy munkához. Ja! és betyár hideg volt, ezért a felszerelést kiegészítettem egy kesztyűvel is - természetesen kötött kesztyűvel,- hogy a nagy munka közben megakadályozzam, hogy elcsöppenjen az orrom. Kb. olyan helyzetbe jutottam, mint a böllér, amikor egy virgonc malac levágásra tesz kísérletet, és a fürge állat mindenkép ki akar szabadulni a kezei közül. A fenyőfa ott szúrt ahol tudott, mézgás törzsével rögzíteni próbálta munkás kezeimet és dühébe fenyőtűkkel szórt tele. Kb. 3/4 órás harc után megadta magát, hozzákezdhettem a patkoláshoz. Amikor elégedetten végignéztem a művemen, láttam, hogy úgy áll, mint az a nevezetes pízai ferdetorony. Na sebaj, majd könyveket teszünk alá és helyrebillentjük! Még egyszer visszanézve láttam, hogy ez a munka nem csak engemet, hanem a fát is megviselte. A sok forgácsot belepte a sok elhullajtott tűlevél. Sajnos az erkélyajtó keskenyebb volt, mint a fa, ezért a visszatérés se ment veszteség nélkül. De végre benn voltunk mind a ketten a szobában.
Ezután békésebb munka jött, a dőlésszöget 90 fokra korrigálni, föltenni a gyertyákat és díszeket. Az áhítatos csendet csak néha szakította meg egy-egy életunt üvegdísz földre esésének és ripityomra törésének a zaja. Helyére tettük a családi barkácsolással készült betlehemet is "elvonult a vihar" a mű kész volt, az alkotó megpihenhetett. Aztán meggyújtottuk az égőket, egymást átölelve csendben néztük művünket, a karácsonyi béke beköltözött hozzánk!
Örömünket az se rontotta el, amikor a lányom másnap meglátva a fát, elhúzta a száját és azt mondta: "Ilyen csúnya fátok még nem volt, jövőre majd én veszek nektek egy rendeset!" Már most aggódom: vajon ismeri-e a hármas szabályt?!
De mi nagyon szeretjük ezt a fát! És ö ezt érzi és még nem hullik! -igaz nem sok tűlevél maradt rajta. Este, amikor lefekszünk, csak a karácsonyfa lámpácskái világítanak és valami leírhatatlan nyugalmat, szeretetet és békességet árasztanak! Ha az embernek sikerülne ezt az érzést egész évre magával vinni, magába zárni...!!! Tehát most jön Vízkereszt a fa lebontásának ideje, az ajándékok csomagolópapírjainak kidobása, a leégett töltöttkáposztás fazék aljának kikaparása, a kapott üdvözlőlapok elrakása. Szomorú! De a fa üzenetét ne dobjuk ki! Hisz az élet oly gyorsan múlik, egy év egy napnak tűnik! Mondtam is az Igenemnek: Te! Érdemes a díszeket elcsomagolni? Hisz pillanatok múlva újra itt a Karácsony


kiváncsiötvenes 2008-12-02 13:20   
 
Civilke írta:
Egy szaloncukor halálára

Idén a lányomtól kaptunk egy elegáns, talppal felszerelt fenyőfát karácsonyra, mert ezt megelőzően pár nappal szürkehályog műtétem volt, ami miatt nem hajolgathattam, és emelnem is csak maximum 2kg-ot lehetett. Így elmaradhatott a szokásos karácsonyfa beácsolási munka fárasztó öröme. Tavaly ugyanis egy szép fát kaptunk, de vastag gyökere alaposan megizzasztott, amíg be tudtam ácsolni a talpba. Ha az idei gyökere nem is volt nagy, de a magassága kb. 2m-es volt, és a szélessége ugyanennyi! Ezek a méretek –jelképesen- lányunk irántunk való szeretetének is kifejezője volt. De hát a túlzó szeretettnek is megvannak a hátulütői. A szomszédaink aggódva kérdezték, -látva és hallva a nagy bútortologatást- csak nem új lakásba költözünk? Az Igenem, miközben az egyik fotelt cipelte fel épen zihálva a padlásra, felvilágosította őket: Szó sincs költözésről, csak a nagy fának készítünk helyet, hogy beférjen a lakásba. Az előkészületek után megjött a fa is, ketten hozták, de egyik se én voltam. Hová tegyük, kérdezték? Majd oda tesszük, ahová évek óta szoktuk, csak tegyék le az előszobában. Teherhordók balra el. A kis előszoba pillanatok alatt megtelt fenyőfaillattal, és a fával. Milyen jó, hogy nem vagyunk kövérek, mert a levegőt kifújva, és a hasat behúzva, be tudtunk menni a szobába. Rövid haditanácskozás után félrehúztuk a még mozdítható bútorokat, fölcsavartuk a nagy padlószőnyeget, kipányváztuk a fenyőóriást, és bevontattuk olyanféleképen, mint az előzőleg áttanulmányozott szakirodalom szerint, Gullivert cipelték be a törpék birodalmukba. A fának hagyományosan a hálószobában volt a helye. Most is ott állítottuk fel, de mindjárt láttuk, hogy ez nem lesz jó, mert az egyik terebélyes ága úgy lapult a falra, mint egy jól nevelt kúszó-borostyán, a másik ága meg annyira belógott az ágyam fölé, hogy minden fáradozás nélkül használhattam volna hátvakarásra, ha viszketett volna a hátam.
Még szerencse, hogy kétszobás lakásban élünk, ezért a maradék bútorzat újbóli átcsoportosításával sikerült végre másik szoba egyik sarkában aránylag elfogadható módon letelepíteni. Persze mint mindig, idén is el kellett végezni a megszokott geodéta munkát, a fa függőlegesbe állítását. A fa függőlegesen állt végre, (hál’ Istennek könyvtáramban mindenféle vastagságú könyv megtalálható, így az alápakolás sikeréhez pillanatig sem férhetett kétség) csak hát a csúcsa… az a csúcs egy kicsit csáléra állt. Amikor föltettük rá az üveg díszcsúcsot, az olyan ferdén állt, mint részeg bonviván fején a cilinder. Azért később hamar megszoktuk. Evvel olyan vidám lett a fa, előrevetítette a közelgő Szilveszteri vígságok hangulatát.
Ezután már csak a taposómunka maradt hátra, már olyan értelemben, hogy az előre földre fektetett színes karácsonyfaégőkre egy balul sikerült mozdulattal rátapostam, és az egyik izzót porcukorszerűre összetörtem. Az igazság kedvéért meg kell jegyeznem, hogy a törmelék nem fehér, hanem zöldszínű volt. Kicseréltem egy tartalékégővel, de úgy látszott, a füzér olyan sokkot kapott a baleset után, hogy egyik vagy másik égője is belehalhatott, mert a gyújtópróba után a lámpák némák, akarom mondani sötétek maradtak. Ezután egy kis idegjáték következett, egy újabb tartalékégőt be- és kicsavarni minden egyes gyertyafoglalatba, majd minden egyes próba után feszültség alá helyezni a füzért, és evvel a módszerrel megállapítani, megvan-e a sötét, bűnöző izzó. Itt meg kell jegyeznem, ilyen türelemjátékhoz nagy szeretet, és hosszú évek óta fennálló meghitt házassági kapcsolat szükségeltetik, melyben a férfi tag mérhetetlen birkatürelemmel rendelkezik, és nem vágja az egész hóbelevancot bele a szemétbe, az első sikertelen próbálkozás után. Én ezt csak a tizenötödik után tettem meg, mert amint az áruházi szlogen mondja „birka azért nem vagyok”. Szerencsére volt egy -csak fehéren világító- tartalékizzó-sorunk is, ezt tettük föl. Ez bizonyos módon megkönnyítette a munkánkat, mert csak arany díszek kerültek a fára, amiből nem sok van, a szaloncukrok és lányunokám kedvencei, a kis csokisperecek.
Helyükre kerültek az ajándékok is, idén sajnos nem sok. Az Igenemtől kaptam egy blues CD-t is, azonban hogy meglepi legyen eldugta. Mind a mai napig nem tudja hová. Na de sebaj, ha majd megtaláljuk, ismét a karácsonyfa alá kerülhet jövőre. Egy gonddal kevesebb. Szokás szerint eloltottuk a világítást, csak a karácsonyfa izzói világítottak, és mint mindig, most is beköltözött hozzánk a karácsony békéje, egy pillanatra eltűntek a napi gondok, bajok, nagyon boldogok voltunk.
A fára pillantva, megállapítottam, szép. És majdnem akkora, mint a parlamentben felállított. Aztán ahogy múlt az idő, egyre kevesebb lett rajta a szaloncukor. A csokisperec csak 2 napig tudott ellenállni az unokám ostromának, hősiesen kitartott az utolsó perecig! Hogy ne rontsuk az összképet, a szaloncukrokat a fán bontottuk ki, gondosan úgy hajtogatva vissza a papírját, hogy ne rontsa az összképet. Ez aztán később izgalmas játékká vált, találni olyat, amelyik nem üres. Mivel ez a fa nem az általunk vásárolni szokott lucfenyő volt, vízkeresztkor még nem hullatta a levelét. Nem volt szívünk leszedni, ezért még egy hétig őrizhette nálunk a karácsony szellemét. Ma azonban fájó szívvel búcsút vettünk tőle, leszedtük díszeit, elraktuk az apósom ötven évvel ezelőtt papírmaséból összeállított betlehemét, és mindent felpakoltuk a garderobe felső polcára. Egy bánatos búcsúpillantás a kellékekre, kis fohász, hogy egy év múlva megint olyan erőben és egészségben legyünk, hogy meglelhessük a karácsonyfa-állítás semmihez nem hasonlítható örömét. Majd már szinte rutinszerűen széttoltuk a bútorokat, és vastag bőrkesztyűvel megfogva a fa törzsét, kivittem az utcánk végében létesített fenyőfa temetőbe. Lehajtott fejjel visszafelé bandukolva láttam, hogy mint ahogy a Jancsi és Juliska mesében a fiú morzsákat szórt az erdőben, hogy hazataláljanak, ahhoz hasonlóan tűlevélcsíkot hagyott maga után a fánk is. Talán vissza akar találni hozzánk? Majd jövőre kedves, majd jövőre megint várunk nagyon!!!
A lépcsőházunkban söprögetem a fenyőtűket, és látom, hogy a fenyőfánk tartogatott még a sok üres szaloncukor papír közt egy bontatlant, és búcsúzóul itt hagyta nekünk a lehullott tűlevelek között. Kibontottam, és miközben lassan majszolgattam, végig futottak bennem ezek az emlékek, amit most leírtam nektek.
Civilke


Élvezettel olvastam karácsonyi visszaemlékezésedet, mert számos olyan elem van benne, ami mindannyiunkkal megtörténik, megtörténhet. A fa talpraállítása, a spárgával kilincshez kötés, majd könyvekkel egyensúlyozás, vagy éppen a "szaloncukor totó", vajon melyikben találni még egy-egy elárvult szemet. Régi karácsonyokat "bolygattál meg" gyerekkoromtól apakoromig, csak mert nagypapai minőségben ez lesz az első karácsonyom.
Sajnos én a kézügyességemmel nem dicsekedhetem, olyannyira nem, hogy politechnikából annak idején négyesem volt, de csak azért, mert amúgy minden másból ötös voltam és megadták. Ehhez kötődik egy különös történetem, amikor három talpat is elővettem a pincéből, de sajnos vagy nem állt a fenyő bennük stabilan, vagy méginkább nem lehetett bele eröltetni. Éjszakába hajlott már, amikor még mindig nem jutottam igazi eredményre, s akivel díszítettem volna közösen a fát, az másnap reggel vidékre kellett utazzon. Szóval ez az egyetlenegy éjszakánk volt "projektre". Hirtelen támadt kreativitástól vezérelve felhívtam a Cititaxit és rendeltem egy olyan sofőrt, akinek megfelelő gyakorlata van az ilyesmiben. 20 perc múlva megérkezett a taxi, s a sofőr hangos de jószándékú, jóizű nevetéssel fogott a feladathoz. Rögrön kérdezte, hogy milyen eszközöm van, de döbbenten tapasztaltam, hogy az egyszerű késeken kívül, amelyekkel én próbálkoztam, nemigen tudok mással szolgálni. Majd kínomban eszembe jutott hogy a fémtáska, amelyet a könyvkiállításra bemenet vettem: "Tessék már megszánni, eredeti solingeni, most hoztam Erdélyből..." Büszkén előkaptam a benne lévő húsbárdot, amelyet a taxis addig csorbított, amig illett a hatalmas fenyő a talpba. Olyan acélosan állt a szobában, hogy ezt valóban még Solingen városa is megirigyelhette volna. S még egy mondat a történet végére: azóta a Cititaxi törzsutasa vagyok. :)
Civilke 2008-12-02 10:57   
  Egy szaloncukor halálára

Idén a lányomtól kaptunk egy elegáns, talppal felszerelt fenyőfát karácsonyra, mert ezt megelőzően pár nappal szürkehályog műtétem volt, ami miatt nem hajolgathattam, és emelnem is csak maximum 2kg-ot lehetett. Így elmaradhatott a szokásos karácsonyfa beácsolási munka fárasztó öröme. Tavaly ugyanis egy szép fát kaptunk, de vastag gyökere alaposan megizzasztott, amíg be tudtam ácsolni a talpba. Ha az idei gyökere nem is volt nagy, de a magassága kb. 2m-es volt, és a szélessége ugyanennyi! Ezek a méretek –jelképesen- lányunk irántunk való szeretetének is kifejezője volt. De hát a túlzó szeretettnek is megvannak a hátulütői. A szomszédaink aggódva kérdezték, -látva és hallva a nagy bútortologatást- csak nem új lakásba költözünk? Az Igenem, miközben az egyik fotelt cipelte fel épen zihálva a padlásra, felvilágosította őket: Szó sincs költözésről, csak a nagy fának készítünk helyet, hogy beférjen a lakásba. Az előkészületek után megjött a fa is, ketten hozták, de egyik se én voltam. Hová tegyük, kérdezték? Majd oda tesszük, ahová évek óta szoktuk, csak tegyék le az előszobában. Teherhordók balra el. A kis előszoba pillanatok alatt megtelt fenyőfaillattal, és a fával. Milyen jó, hogy nem vagyunk kövérek, mert a levegőt kifújva, és a hasat behúzva, be tudtunk menni a szobába. Rövid haditanácskozás után félrehúztuk a még mozdítható bútorokat, fölcsavartuk a nagy padlószőnyeget, kipányváztuk a fenyőóriást, és bevontattuk olyanféleképen, mint az előzőleg áttanulmányozott szakirodalom szerint, Gullivert cipelték be a törpék birodalmukba. A fának hagyományosan a hálószobában volt a helye. Most is ott állítottuk fel, de mindjárt láttuk, hogy ez nem lesz jó, mert az egyik terebélyes ága úgy lapult a falra, mint egy jól nevelt kúszó-borostyán, a másik ága meg annyira belógott az ágyam fölé, hogy minden fáradozás nélkül használhattam volna hátvakarásra, ha viszketett volna a hátam.
Még szerencse, hogy kétszobás lakásban élünk, ezért a maradék bútorzat újbóli átcsoportosításával sikerült végre másik szoba egyik sarkában aránylag elfogadható módon letelepíteni. Persze mint mindig, idén is el kellett végezni a megszokott geodéta munkát, a fa függőlegesbe állítását. A fa függőlegesen állt végre, (hál’ Istennek könyvtáramban mindenféle vastagságú könyv megtalálható, így az alápakolás sikeréhez pillanatig sem férhetett kétség) csak hát a csúcsa… az a csúcs egy kicsit csáléra állt. Amikor föltettük rá az üveg díszcsúcsot, az olyan ferdén állt, mint részeg bonviván fején a cilinder. Azért később hamar megszoktuk. Evvel olyan vidám lett a fa, előrevetítette a közelgő Szilveszteri vígságok hangulatát.
Ezután már csak a taposómunka maradt hátra, már olyan értelemben, hogy az előre földre fektetett színes karácsonyfaégőkre egy balul sikerült mozdulattal rátapostam, és az egyik izzót porcukorszerűre összetörtem. Az igazság kedvéért meg kell jegyeznem, hogy a törmelék nem fehér, hanem zöldszínű volt. Kicseréltem egy tartalékégővel, de úgy látszott, a füzér olyan sokkot kapott a baleset után, hogy egyik vagy másik égője is belehalhatott, mert a gyújtópróba után a lámpák némák, akarom mondani sötétek maradtak. Ezután egy kis idegjáték következett, egy újabb tartalékégőt be- és kicsavarni minden egyes gyertyafoglalatba, majd minden egyes próba után feszültség alá helyezni a füzért, és evvel a módszerrel megállapítani, megvan-e a sötét, bűnöző izzó. Itt meg kell jegyeznem, ilyen türelemjátékhoz nagy szeretet, és hosszú évek óta fennálló meghitt házassági kapcsolat szükségeltetik, melyben a férfi tag mérhetetlen birkatürelemmel rendelkezik, és nem vágja az egész hóbelevancot bele a szemétbe, az első sikertelen próbálkozás után. Én ezt csak a tizenötödik után tettem meg, mert amint az áruházi szlogen mondja „birka azért nem vagyok”. Szerencsére volt egy -csak fehéren világító- tartalékizzó-sorunk is, ezt tettük föl. Ez bizonyos módon megkönnyítette a munkánkat, mert csak arany díszek kerültek a fára, amiből nem sok van, a szaloncukrok és lányunokám kedvencei, a kis csokisperecek.
Helyükre kerültek az ajándékok is, idén sajnos nem sok. Az Igenemtől kaptam egy blues CD-t is, azonban hogy meglepi legyen eldugta. Mind a mai napig nem tudja hová. Na de sebaj, ha majd megtaláljuk, ismét a karácsonyfa alá kerülhet jövőre. Egy gonddal kevesebb. Szokás szerint eloltottuk a világítást, csak a karácsonyfa izzói világítottak, és mint mindig, most is beköltözött hozzánk a karácsony békéje, egy pillanatra eltűntek a napi gondok, bajok, nagyon boldogok voltunk.
A fára pillantva, megállapítottam, szép. És majdnem akkora, mint a parlamentben felállított. Aztán ahogy múlt az idő, egyre kevesebb lett rajta a szaloncukor. A csokisperec csak 2 napig tudott ellenállni az unokám ostromának, hősiesen kitartott az utolsó perecig! Hogy ne rontsuk az összképet, a szaloncukrokat a fán bontottuk ki, gondosan úgy hajtogatva vissza a papírját, hogy ne rontsa az összképet. Ez aztán később izgalmas játékká vált, találni olyat, amelyik nem üres. Mivel ez a fa nem az általunk vásárolni szokott lucfenyő volt, vízkeresztkor még nem hullatta a levelét. Nem volt szívünk leszedni, ezért még egy hétig őrizhette nálunk a karácsony szellemét. Ma azonban fájó szívvel búcsút vettünk tőle, leszedtük díszeit, elraktuk az apósom ötven évvel ezelőtt papírmaséból összeállított betlehemét, és mindent felpakoltuk a garderobe felső polcára. Egy bánatos búcsúpillantás a kellékekre, kis fohász, hogy egy év múlva megint olyan erőben és egészségben legyünk, hogy meglelhessük a karácsonyfa-állítás semmihez nem hasonlítható örömét. Majd már szinte rutinszerűen széttoltuk a bútorokat, és vastag bőrkesztyűvel megfogva a fa törzsét, kivittem az utcánk végében létesített fenyőfa temetőbe. Lehajtott fejjel visszafelé bandukolva láttam, hogy mint ahogy a Jancsi és Juliska mesében a fiú morzsákat szórt az erdőben, hogy hazataláljanak, ahhoz hasonlóan tűlevélcsíkot hagyott maga után a fánk is. Talán vissza akar találni hozzánk? Majd jövőre kedves, majd jövőre megint várunk nagyon!!!
A lépcsőházunkban söprögetem a fenyőtűket, és látom, hogy a fenyőfánk tartogatott még a sok üres szaloncukor papír közt egy bontatlant, és búcsúzóul itt hagyta nekünk a lehullott tűlevelek között. Kibontottam, és miközben lassan majszolgattam, végig futottak bennem ezek az emlékek, amit most leírtam nektek.
Civilke
Denisa 2008-11-29 19:12   
  Lassan itt az ideje elkezdeni a sütögetést, nálunk a mézes az első, kerestem pár receptet a neten, de jó lenne néhány bevált "saját" is ...

Mézes süti 1
30 dkg margarin
30 dkg cukor
3 tojás
25 dkg méz
1 kg liszt
3 kávéskanál szódabikarbóna
2 kávéskanál őrölt gyömbér
- 2 kávéskanál őrölt szegfűszeg
- 1 kávéskanál őrölt narancshéj
- 2 kávéskanál őrölt fahéj

Összefőzzük a mézet a fűszerekkel, majd hozzáadjuk a margarint, és kihűlésig keverjük. A tojást a cukorral kikeverjük, a lisztet összekeverjük a szódabikarbónával, majd a felét összekeverjük a mézes margarinnal. Hozzáadjuk a felvert tojást majd a maradék lisztet.
Éjszakára állni hagyjuk, másnap átgyúrjuk, kinyújtjuk, kiszaggatjuk, megsütjük kb. 5-7 perc alatt szép világosbarna lesz.


Mézes süti 2
500 g finomliszt, 1,5 teáskanál szódabikarbóna, 3 tojás, 350 g méz, 80 g cukrozott citromhéj (én ezt ki szoktam hagyni), 80 g cukrozott narancshéj (ezt is), 4 evőkanál olaj, 1 csomag kotányi mézesfűszer
1.A lisztet keverjük össze a szódabikarbónával és a mézesfűszerkeverékkel.
2.2 tojást a mézzel keverjünk habosra keverőgép segítségével.
3.Keverjük össze a mézes tojásokat a liszttel, a finomra vágott narancs és citromhéjjal, olajjal és 3 evőkanál vízzel, dolgozzuk sima tésztává és hagyjuk legalább 1 órát hideg helyen pihenni.
4.Tegyük a tésztát lisztezett gyúródeszkára, nyújtsuk fél cm vastagra és szaggassuk ki a kívánt formákra.
5.Helyezzük a kiszaggatott süteményeket egy enyhén beolajozott tepsire, kenjük meg a tetejüket tojással. Díszíthetjük dióval mandulával. 180 C-on süssük aranysárgára.



Mézes süti 3
350g búzaliszt (ízlés szerint fele rozsliszt)
1 tasak szalakáli
125 ml méz
2 evőkanál víz
2 tojás (közepes méretű)
1 tojássárgája (közepes méretű)
2 evőkanál porcukor
1 evőkanál mézeskalács fűszerkeverék (őrölt fahéj, szegfűszeg, szerecsendió, kevés gyömbér, ánizs és kardamom)
1 tasak vaniliáscukor
1 citrom reszelt héja

A tepsit (40 x 30 mm) kibéleljük sütőpapírral, majd félretesszük. A sütőt előmelegítjük.

A lisztet a szalalkálival elkeverjük, és egy keverőedénybe szitáljuk. Hozzáadjuk a többi hozzávalót is, és konyhai robotgéppel sima tésztává keverjük. 1 órát hideg helyen pihenni hagyjuk.
A tésztát enyhén lisztezett munkalapon 3 mm vastagságúra nyújtjuk, és kb. 3 cm átmérőjű lapokat szaggatunk belőle. A tésztalapokat az előkészített tepsibe helyezzük, a sütő középső részébe toljuk, és a süteményt megsütjük.

Sütési idő: kb.8- 10 perc

Mézes süti 4
1 dl méz, 15 dkg liszt, 12 dkg porcukor, 2 tojás sárgája, 1 dl tejföl, késhegynyi szalalkáli, 8 dkg vaj, 1 tojásfehérje, 8 dkg dió, reszelt citromhéj, vegyes gyümölcs dzsem.
A mézet keverőedénybe helyezzük, hozzáadjuk a tojás sárgákat, a porcukrot, a lágy vajat, a szalalkálit és a tejfölt. Megszórjuk a reszelt citromhéjjal, majd fakanállal habosra keverjük. Hozzátesszük a lisztet, majd gyúródeszkára borítjuk, és puha tésztát gyúrunk belőle. Fél centi vastagra nyújtjuk, és különböző formákat szaggatunk belőle. Kikent tepsibe helyezzük és bekenjük tojásfehérjével, majd negyedre vágott dióval díszítjük. A tepsiben egy órát hagyjuk állni. A sütőt 240 C-ra hevítjük és belerakjuk a tepsit. Amikor a tészta felemelkedett, 180 c-ra viszavesszük a hőt, és rózsaszínűre sütjük. Kihűlve kettesével megkenjük a gyümölcs dzsemmel és összeragasztjuk. Hosszú ideig tárolható.