Blog


1 2 [3] 4 5

A regisztrált felhasználóknak lehetőségük van saját napló készítésére, ha még nem regisztráltál nyomd meg a főmenüsor alatti Regisztráció gombot! Amennyiben már regisztráltál jelentkezz be!

Néhány gondolat a gyertyákról

Civilke - 2009-04-05 00:05

NÉHÁNY GONDOLAT A SZÜLETÉSNAPI GYERTYÁKRÓL     Öregszenek a gyerekek! A kisebbik unokám is 20 éves lett. Családjogi szerződés köt bennünket arra, hogy a família születésnapi tortáit mindig az Igenemnek kell elkészítenie. Nem véletlenül! Az évek során a csokitorták előállításának technikáját olyan magasfokúra fejlesztette, hogy az EU-s szabványok is megnyalhatnák a szájuk szélét, ha netalán ellenőrizni akarnák a minőségét. Magam is egy kicsit hátrahúzódva írom ezeket a sorokat, mert a tortára gondolva azonnal beindult a nyálképződésem, és nem szeretném, ha egy kicsi is rácsöppenne belőle az írásomra! Pedig nem is szeretem a csokitortát, - olyan nagyon!    Sajnos a mai fiatalok keveset mozognak, leginkább a számítógép mellett ücsörögnek. Ezt saját tapasztalatomból tudom. Így nem lehet csodálkozni azon, hogy a tüdejük vitálkapacitása bizony nem elegendő 20 gyertyaláng egyszeri nekifutással való elfújására. Pedig ennek így kell lennie, mert ez egy íratlan, ősi szabály.Egyes följegyzések szerint anno, a magyarok ellen felvonuló német hajókat - pályázati úton elnyert megbízás alapján, - egy  Búvár Kund nevű kisvállalkozó fúrta meg. Nem tudta volna a magyar győzelmet hozó tettét megtenni, ha nem úszkált volna szabadidejében - amikor épen nem kellett hajókat furkálnia -, sokat víz alatt és felett. Róla terjedt el az a monda, hogy ha csak egy kicsit erőteljesebben fújta ki a levegőt az orrán, az is épen elegendő volt ahhoz, hogy az akkoriban szokásos malomkerék nagyságú, születésnapi tortán elhelyezett 40 szál vastag gyertya lángját egyszerre kioltsa! Hol van nálunk manapság már ilyen tüdő? Nos ezért találta ki az egyik globalizációs elme; a gyertyaszálak helyett gyertyának öntött számokat tegyünk a tortára, mely így könnyen elfújható, és az esetek 99%-ban, ebből két darab is elegendő.Így tértünk be az egyik közelünkben levő cukrászdába, hogy egy 2-es és egy 0-ás gyertyát vegyünk. -       Kérek egy 2-es meg egy 0-ás gyertyát a születésnapomra - mondtam. Az eladónő, aki eddig nem nézett rám, csak a hangomat hallotta, most fölemelte a fejét és csodálkozva rám tekintett; jól értette-e amit mondtam neki? Sietve megnyugtattam:

-       Az 1-es, amit a 2-es elé teszünk, megmaradt tavalyról!

 

Civilke 

9GW6sG

Egy olvasószerkesztő privát nehézségei

Ayra - 2009-04-03 19:14

Debrecenbe kéne menni…

 

…de hogyan?

 

 

Magyarázom, aztán feladom, félreértenék, elsőre mindenki mást gondol, mint amitől én szorongok. Mitől is? – Ősz a hajam, kerekeken gurulok? – ugyan kérem! Azt volt időm (bőven) megszokni. Nekik nem. Nem baj! Kultúremberek közé mennék, akiknek én számítok és nem a 72 évem és a dagadt bokám.

Nézzük inkább, ki segíthet. A Ház tele roskatag öregúrral, szélkelep ifjabbal, egy sem jó.  Felhívom a Támogató Szolgálatot, akik már vittek egyszer esedékes rutinvizsgálatra. Igaz, hogy akkor két nő jött értem, egyik cingár kis teremtés. Hmm, ezek gyerekeket szoktak iskolába, sportkörbe és orvoshoz vinni, meg a Mari nénit, hogy körbetipeghesse a TESCO-t vagy régelhúnyt férje sírját. Akkor visszaérkezésemre minden férj – beleértve a vezetőnőét is – mobilriadót kapott és itt várt a 10 lépcső előtt. Még így is nyögtek, de még hogy!!

Most mindenkinek volt ötlete. Gólya viszi a fiát, kocsit külön…De hol vannak a gólyák?

Kisslaki pallókat fektetne a lépcsőre. Aha, aztán egyből meg is tanulnék szállni, még jó, ha a lelkem nem külön.

Öcsém Pesten a betegágyából aggódva, hogy az sem mindegy ám, mit ragad meg a segítő kéz a székemen, mert az szétszedhető. Okvetlenül ellenőrizzem, jól meghúztam-e a csavarokat, rögzítő anyákat!

Kedves ismerősként üdvözöl a Támogató vezetője. Akadozva kezdem ecsetelni, miről van szó.

- Ó, tudjuk, mit tetszik művelni, olvastuk sok írását, fontos, hogy ott legyen, szívesen segítünk! Ja, hogy egy szombati napról van szó? Hűű, azt meg kell beszélnem a gépkocsivezetőkkel, mert munkaszüneti nap… Nem baj, talán hétfőn visszahívom.

Öt perc múlva cseng a telefon:

- Épp itt van Erika, aki múlt évben orvoshoz vitte, ő szívesen vállalja.

- A lépcső… - kezdem félve.

- Arra valakit keresünk.

- Legalább két férfit kellene. Imre még ott dolgozik?

- Imre nyugdíjba ment, de megkérdezem. Megbeszélem velük, ne tessék aggódni.

Még két-három telefonbeszélgetés, időegyeztetés, fogdmegfiúk vannak, minden rendben lesz.

Rajtam a sor. Bejelentem a Toronyban, hogy menni szeretnék, sőt akarok. Jaj, már benne vagyok nyakig, már vissza nem táncolhatok!

Nem idegeskedni, sütni!

A receptek szerinti pontos lista, Kata vásárol.

- Te ez a rolád nagyon finomnak ígérkezik – közli a hozzávalókat tanulmányozva és nyel nagyot.

Ajaj, másfél adagot kell sütnöm, hogy itt is kínálhassak belőle. Sokan leszünk, kellene egy másik sütemény is, de egy nap nekem az sok munka. Olyan kell, ami eláll, amit dobozolni szoktam. Mézes? Annak úgyis állni kell, hogy puhuljon.

Ha puhul! De nem akar!

Nem idegeskedni, a rolád puha lesz.

Ruha. Jó Ég! Hideg van, én megfagyok! Szekrény tartalma kifordítva, ez túl lenge, ez már rég szűk, ez se jó, az se! Mit veszek fel???

Ja, és fel kéne olvasnom. Á, meg se tudok majd mukkanni. Mi az, hogy ne én mondjam el? Á, ha nem is érdekes a kerekesszékem ténye, de egy irodalmi est fényét azzal elhomályosítani, hogy én, a szerkesztőnő kigurulok és hozzám kell hajlítani a mikrofont, szemüveget biggyeszteni az orromra, valami biztosan leesik, neeem, ezt neee!!!

Eszembe jutnak a balladák, amiket pisszenéstelen csendben mondtam el a 120 ember előtt… Mikor? 40 évvel ezelőtt.

Van nekem mikrofonom! Audacityt elő, beolvasom. Visszahallgatom. Nem jó, túl közömbös. Namégegyszer: Ez meg olyan… milyen is? Teátrális. Harmadszorra pont jó, csak a mássalhangzó torlódásba belebakiztam. Az nem számít. Így jó lesz! Anyu hangsúlyát csak én tudom hűen visszaidézni.

Nem izgulok, minden rendben lesz.

Csütörtökön kint szakad a hó! Szent Egek!

Mindegy, én sütöm a túróroládot. Szent Isten, egy tojással kevesebb van, mint amennyi kell! Jaj, mert nagyobb adagot készítek! Most mi lesz? Kata - aki nekem bevásárol -, már csak pénteken jön, az egyik szomszéd elment a gyerekeihez, a másik dolgozik, a barátnőm nem főz, neki semmi nyersanyag sincs itthon. Megkérdezem, hátha mégis… Foglaltat jelez… várok, újrahívom; foglalt. Biztosan mellé tette, volt már így! A szomszédban mozgást hallok. Hurrá, itthon van! – Betegállományban -, azt mondja, de nincs tojása! Aztán 10 perc múlva kopog: - Körbejártam, Rózsikának volt itthon egy szem – teszi le a hiányzó fontos alkotórészt.

Csodálatos érzés, imádok sütni, de rég sütöttem!

Pénteken szeletelem, csomagolom, a puszedlit szidom, fenébe, ez szép, de… (ahogy nagyapám mondaná: Mint a kü, Arankám!) Beleharapok, nem is annyira kü. És jó fűszeres!

Dedikálok, könyveket pakolok, neszesszerbe Nitromint, szőlőcukor, toll, szemüveg, papírzsepi.

Egész nap bekapcsolva a gép, este még Szabolcs Csoma Pistájával járom a havasokat, hogy megnyugtassam a lelkem. Nem ideges vagyok, hanem szorongok a lépcsőtől, a sok km-től, de annyira várom a találkozásokat, hogy attól valami zsongás kezdődik a zsigereimben.  

Este minden kész, csomagok rendben, ruhám kikészítve, hajmosás majd reggel.

Tudtam aludni!

Délelőtt még benézek a Toronyba, minden csendes, látom, Ilcsi, a versek „ápolója” még feltett néhány verset! Hűű!

Nem iszom, levest nem eszem, még elmosom a tányéromat, pontosan fél egyre készen állok, ill. ülök. Pár perc – és szól a bejárati csengő. Imre és Erika. B.Sanyi késik, szóltak neki, hát meg kell várnunk, de elindulunk a lépcsőházba. Imre ügyesen háttal fordít a menetiránynak és kopp, kopp, 10 kopp, legurít a lépcsőkön, Erika a lábtartóknál segíti kicsit. A furgon oldalsó ülése túl magas, ha legalább kapaszkodó volna… inkább az anyósülést választom.

Hosszú az út, mégis élvezem. Egy éve nem voltam kint a lakásból. Eger felé jártam már, voltam a Várban, de erre még nem. A Hortobágy sík, unalmasnak mégse mondanám, örülök minden bokornak.

Erika rutinos, jó sofőr. Vidáman beszélgetünk az egész utazás alatt, csak a térdem kezd nyilallni, de rendre utasítom, viselkedjen, ennek most semmi helye itt. Erre a kezem görcsöl be, pedig ezt jó egy évtizede nem tette már. Mi van Aranka? Mégis izgulunk? Mitől? Azok várnak, akiket szeretsz!

Jé, ez már Debrecen? Igen, a Nagytemplomra ráismerek, a Déri Múzeum épületére is.

Ott, az a mosolygó férfi felém tart, ő Zsolt lehet, megismerem a képről.

- Azt mondtad egyszer, hogy rég nem kaptál élő virágot – és átadja az egyiket a virágai közül. Két puszi jár érte, természetesen. Ahogy az oldalbejárót keressük, megismerem Attilát, épp a kocsiból száll ki. Élénken visszainteget, szorul a torkom, kicsit olyan, mintha álmodnék.

   Mire megállunk ott várnak, Ilcsi is, mintha a földből nőtt volna ki.

- Te vagy? – Nem is tudom, mit mondok, olyan jó, hogy ott vannak, hogy ott vagyok, hogy így fogadnak!

   Két lépcsőt kell legyőzni, de semmi az a főszekesztőnknek?!

Bent kalauzolnak, előre gurulok, ott Évi vár a megígért meleg öleléssel. Ilcsivel váltunk néhány szót. Milyen más így testközelben lenni, érezni minden kedves ismerős kisugárzását. Igen, itt minden megjelent alkotó, művész, érzékeny ember a javából.

Érzem, túl sok ez nekem, nem leszek képes felolvasni a kiválasztott részletet. Attila sürög-forog körülöttem, kapok tőle egy Néző * Pont Kalendáriumot, őt kérem, adjuk az én írásomat az előadónak!

- Biztos vagy benne?

- Halál biztos! – szögezem le és titokban a bennem szoruló feszültséget jelző, merev ujjaimat tornásztatom.

Lénárt Attila átveszi – még meg is köszöni udvariasan – és de jó, hogy leveszi rólam ezt a súlyt!

Minden hömpölyögve jön ezután. Arcok válnak élővé, szeretet és öröm vibrál a levegőben. Kisslakira kiáltok, rohan felém, aztán sorban nevek, puszik, ismeretlen ismerősök. Én zavartan vagy kicsit mámorosan mindenkire rátörök: - Ki vagy? - Petz Gyuri vagyok! – Kovács Lilla Katalin vagyok! – P. Tóth Irén vagyok! – Péter Erika vagyok! – Könyves Tóth Enikő vagyok! – És a boldogságot sugárzó álompár, Hajnalka és Sándor!

Megérkezik Mónika, egyedül az ő szelíd mosolyát ismertem már élőben. Aztán megjelent egy szépszál székely legény, fekete szakállal, derűs mosollyal, még hogy ki ismeri fel? Ugyan kérem! Épp úgy jellegzetes arc, mint Bige Szabolcs, aki - jó érzéssel nyugtázom -, látható örömmel siet felém. Avi ovációval és ajándékcsomaggal érkezik, benne CD - 3 teljes Verdi opera, Lili pogácsával kínálna, de nem tudok én enni! Nem, mert inni nem akarok… Hol Évi, hol Avi, hol Laci ül mellém, ő ott is marad, amikor elcsendesedik a terem, ünnepélyesen elindul a műsor.

Igen. Minden hangsúly, minden szó a helyén van, értékes, amit a Torony kincseskamrája őriz. Mi csak a kulcsárai, őrzői vagyunk még akkor is, ha letétbe helyeztük ide a magunk kis kincseit is.

A csoportképhez feszengve válok mozdulatlanná; meg kellene előbb szabadulnom a blézertől és az alatta fázós derekamat melegítő mellénytől… De már hagyom.

Mónika elviszi a sütiket a kirakodóra, Évi helyembe hozza az antológiákat. Gyuri kanadai üdvözletét átadtam itt-ott, amikor észbe kaptam, mit ígértem.

Amikor újra megbolydul a terem, siserehad támadja meg a büfének kinevezett asztalt. Petz Gyuri sörrel integet, de én nem szeretem, egy korty pezsgőt kérek, ő tölt, én az üres dobozaimat szedegetem össze, akit sikerül „elkapnom”, attól búcsúzom, és kérek egy kis segítséget, hogy majd a lépcsőn…

Egész csapat kísér a bejárathoz, Kisslaki nyitja a szárnyas ajtót, Vandra Attila, Avi  egyensúlyoz velem, és máris kint vagyunk a csípős szélben. Még főszerkesztőm pár szóval indít útnak, mindenki didereg, de ő megvárja, míg bekecmergek az autóba. Zsolt valakivel beszélget, egy intés és újra úton vagyunk.

Gazdagabban egy szép, tartalmas Est élményeivel ülök a géphez. Minden csendes, de van beküldött írás. Átnézem és felteszem, mert még nem tudok nyugodni, telítődtem széppel, jóval, és ebből táplálkozik az erőm egy ideig.

 

 

Magyar népmesékkel rintgasd álomba kisunokád

Capucsino - 2009-01-19 12:44


[9.58] Sztavrovszky Ildikň: RAJZPÁLYÁZATI FELHÍVÁS! A MAGYAR NÉPMESE ÉS
MONDAKINCSÜNKBŐLMERÍTVE :Nem titkolt célunk,hogy a magyar édesanyák,édesapák
gyermekei elsősorban a magyar népmesékkel, mondákkal, regékkel ismerkedjenek
meg.A magyar néplelket tükröző, szép magyar anyanyelvünkön, magyar
népmesékkel ringassák álomba gyermekeiket.Szeretnénk, ha a pályázók életre
keltenék az álmaikban, képzeletükben felsejlő képeket, kedvenc meséik
hőseit, szereplőit.A pályázaton bárki részt vehet. A résztvevőket három
korcsoportbasoroljuk.
Gyermek: 10 éves korig /apród/
Ifjúsági: 17 éves korig /kese/
Felnőtt: 17 év felett /öskü/
Pályázni /legfeljebb 3db, bármilyen rajz,vagy festék technikával/ A/4-es
rajzlapra készített alkotással lehet.A rajzlap hátoldalára kérjük ráírni:a
mu cimčt,melyik meséből, mondából mit, kit ábrázol,az alkotó nevét,
lakcímét, elérhetőségét.Ha iskola, vagy csoport pályázik, akkor annak a
nevét, felkészítő tanárát is.
Beküldési határidő 2009 március 15.
Postai úton: MHSE BARANTA RAJZPÁLYÁZAT
1171 Budapest Temető utca 22 ,
Személyesen, a pályázat kiírójának telephelyén, vagy
Elektromoslevélben:mesebaranta@freemail.hu /itt is cím, mese stb./A pályázat
díjazása korcsoportonként:
Az első három helyezett pólót kap ajándékba, és meghívjuk egy BARANTÁS
hétvégi táborozásra, ahol jurtában alhat, részt vehet a foglalkozásainkon
/íj, kard, bot, tánc, ének, játék,mese tábortűz, stb./Lehetőségeinkhez
mérten különdíjak is lesznek, valamint kiállítást is tervezünk.
Ez ügyben minden támogatást, felajánlást szívesen fogadunk!A pályázat, és az
eredmény nyomon követhető a
http://mhsebaranta.gportal.hu/gindex.php?pg=29351171
honlapon keresztül, ahol szavazni is lehet az alkotásokra.A díjazottakat
értesítjük.A pályázó, a pályázat benyújtásával hozzájárul ahhoz, hogy művét
szabadon felhasználhassuk.A beküldött alkotásokat nem áll módunkban
visszaküldeni.
A pályázat kiírója Magyar Harcos Sport Egyesület Baranta Szakosztálya 1171
Budapest Temető utca 22
Szervező Koska György
u.i.:Ha a céllal egyetértesz kérlek küldd tovább!Ha ötleted van, írjál,
kezdeményezz, ne várj másra!

Üdv. Capucsíno

A mi fészkelőinket ki fogják lőni

Capucsino - 2009-01-19 12:26

 
Idézet egy természetvédelmi listáról:" kiderült az akció engedélyezése... tiltakozz!"
Üdv. Capucsíno 
 
 

"Alsó-Ausztriában /Ez valójában Bécs és környéke/ engedélyt adtak 200 egerészölyv és 50 héja kilövésére január 31-ig!
A BirdLife és a WWF Austria attól tart, hogy mivel nincs ellenőrzés, ezért más védett fajok, például a kerecsen- és a vándorsólyom, a különböző rétihéja fajok, a vörös kánya is áldozatul eshetnek, sőt akár sasokat is lőhetnek a „ragadozómadár-gyérítések” közben.
Az értelmetlen pusztítás ellen készült egy petíció, amit az alábbi linken írhattok alá:

http://www.wwf.at/de/menu46/petitionen4/

Itt a „petition unterschreiben”-re kattintva előjön egy adatlap, ahol értelemszerűen a következő adatokat kérik:

Anrede: * (frau: nő: herr: férfi)
Titel: (titulus)
Vorname: * (keresztnév)
Nachname: *(családi név)
Straße: * (utca)
Hausnummer: * (házszám)
PLZ: * (irányítószám)
Ort: * (település, ország)
Telefon: (telefon - nem kötelező)
E-Mail-Adresse: *(email)

Újra a „petition unterschreiben”-re kattintva máris aláírtuk a petíciót.
Segítsük az osztrák természetvédők munkáját!
Biztosan van más megoldás, mint ez az ellenőrizhetetlen pusztítás.
És Ausztria itt van közel...




--~--~---------~--~----~------------~-------~--~----~

\"\" Válasz
\"\" Továbbítás

  
  \"\"


Ha ez ott lehetséges, ha Franciaországban halomra lehet lőni a madarakat,
akkor miért éppen a "tavaszi magyar szalonkavadászatot" tiltotta be az EU?!
A ragadozók kilövetése BŰNTÉNY!
Azonnal feljelenteném az osztrák kocavadászokat!
És kifizettettném az összes védett ragadozó eszmei értékét velük.
Valószínűleg
a mi fészkelőinket is ki fogják lőni! Mindezt miért?

Az ismeretlen Orwell

saintmichael - 2008-12-25 15:33

Az ismeretlen Orwell A múltat szerette, a jelent utálta, a jövőtől meg félt.Soha nem is próbálta feloldani jelleme ellentmondásait: hogy etoni proli, gyarmatellenes rendőr, burzsoá csavargó, tory anarchista, baloldali baloldalkritikus, puritán kéjenc, jóindulatú zsarnok. Gyermekkorában egy vasúti kocsi folyosóján annyira nem bírt magával, hogy a csomagtartóba kapaszkodva lógott lefelé, vakarózott, és azt állította, hogy ő egy orangután, mindaddig, míg rendőrrel nem fenyegették meg. Azok közül való volt, akiről elhitted, hogy öregen jött a világra. Az etoni kollégiumban egyszer társai közt megjegyezte, hogy szerinte a világtörténelemből a keresztrefeszítésből húzták ki a legtöbb pénzt, és mégis úgy kell beszélniük róla, mintha azt kívánnák, bárcsak ne történt volna meg. Diákkori homoszexualitását később sikeresen  elfojtotta, mert megverték, mert késett a közös imáról. Etonban Aldous Huxley az egyik tanára, de ő inkább krikettmérkőzésen saját magazinját árulja, amivel egy kisebbfajta vagyont szerzett, mint diák.  Burmai életéről szólva Mandalayt barátságtalan városnak festi le, mely poros, kibírhatatlan, meleg és öt dologgal dicsekedhet, valamennyi pé-vel kezdődik: pagodák, páriák, prostituáltak, papok és patkányok. Mivel rendőrtiszti vizsgáin minden sikeréért ezer rúpiát kapott, anyanyelvén kívül másik nyolc nyelvet is megtanult.  Egy kis amerikai motorbiciklivel furikázott a csendőrlaktanya körül. Egyszer nekihajtott a kapunak, mert későn vette észre, hogy zárva van. Hogy elkerülje a balesetet, a magasságát hívta segítségül: egyszerűen felállt, és kiengedte a két lába közül a motorbiciklit, amely nekirohant a kapunak, és feldőlt. Burmában megtanulta, hogy hogyan távolodjon el a gyarmati rendszertől, és hogyan tegye jóvá azt, amiről azt gondolta, az ő bűne. Burmai állásáról való lemondásában ott van majdani önpusztításának gyökere, melynek csak kísérő jelensége, hogy a csikorgó télben sem hordott soha télikabátot, vagy sapkát. Bűntudata miatt válik csavargóvá, ócskásnál vásárol néhány szakadt göncöt, de igyekeznie kell, hogy előkelő akcentusát elrejtse. Saját szórakozását a párizsi, majd londoni nyomorgásban találta meg. Párizsban majdnem meghal egy influenzarohamban, míg kórházban van, szobáját kirabolják. Azzal próbálkozik, hogy halat fogjon a Szajnában és galambot a Luxemburg kertben. Körúti padokon éjszakázik a hidegben, ahol még a karfa is belevág az ember húsába. A szűkölködésben töltött évekből önbizalmat és iránymutatást kapott. Túl rövid haját a Fleet Street egyik IRA-as anarchista fodrász segítségével formálta meg. 1933.-ban vette fel a George Orwell nevet, és ettől fogva írásaiból élt. Első kötete a Csavargóként Párizsban, Londonban-t több kiadó elutasította, s az író annyira elkeseredett, hogy művéből már csak a gémkapcsokat akarta megtartani, de aztán 1933-ban egyszerre jelent meg Londonban és New Yorkban, 1500 példányban, de már ugyanabban a hónapban újabb 1500 példányt kellett kinyomatni. Könyvének egyik főhőse Jules, egy magyar pincér, akinek az a politikája, hogy olyan keveset dolgozik, amennyire az csak lehetséges. Ekkor vált szenvedélyévé, hogy képes legyen napi hat frankból megélni, s lyukas zokniját, ahol kilátszik a bőr: befesti. A két ország nyomorgóinak különbségét így láttatja: Anglia a teaforraló és az állami munkaközvetítő hivatal hazája, Párizs a bisztróé és a kulimunkáé. A szegénységben szerinte nem az a legszörnyűbb, hogy az ember szenved tőle, hanem hogy elsorvasztja őt. Rejtett iróniája révén az is feltárul, hogy a koldulás tulajdonképpen nehéz munka. A kötet meghozza neki a párizsi alvilág másik jeles szakértőkének, Arthur Millernek a barátságát, sőt a spanyol polgárháborúba Orwell abban a bőrkabátban megy el, amit Millertől kap, sőt azt viseli, amikor átlövik a torkát egy ütközetben. Amikor visszaköltözött Londonba, a Pond Street-i negyedben kapott lakást. Mrs. Westrope megkérdezte tőle, hogy milyen különleges kívánsága lenne, mire Orwell azt válaszolta, hogy, „Amit legjobban szeretnék, az a szabadság.”

 Minden egyéni szenvedése mellett (gyógyíthatatlan tüdőbeteg volt) támadta az imperializmust, a kapitalizmust, a sztálinizmust, a totalitarianizmust, a fasizmust, a kommunizmust. Letiltotta második és harmadik regényét, mert nem látta bennük tisztán a politikai célt. Egészsége felőrlése ellenére dolgozott azon, hogy évi 150 ezer szót kitermeljen.

Az Állatfarm és az 1984 c. regénye 40 millió példányban kelt el, több, mint hatvan nyelven. Az írónak soha nem volt saját  háza, sem egy tisztességes autója, és élete utolsó éveiben is maximum 100 fontot keresett, amiről ő úgy gondolta, hogy elég a kényelmes megélhetéshez. Utolsó regényének sikere után kénytelen volt könyvelőt felvenni.

S ebbe a kapitalista manőverbe a XX. század legnagyobb kritikusa bele is halt

 

Saintmichael

 Európa KiadóJeffrey Meyers, a tapasztalt életrajzíró ebben a könyvében annak az embernek személyes élettörténetébe ássa bele magát, aki a huszadik századi irodalom legnagyobb látomásos utópiáit írta. Meyers George Orwell Complete Works című művének új kiadását, valamint barátokkal és családtagokkal készített interjúit veszi alapul, a londoni \"OrwellOrwell Archívumban lévő, eddig kiadatlan dokumentumok fölhasználásával pedig új megvilágításba helyezi a különc angol írót. Orwell, a hanyatló brit birodalom gyermeke elutasítja a fullasztó osztályrendszert, amibe beleszületett, és írásain keresztül újfajta társadalmi tudatosságot teremt, amely azóta is jelen van a modern értelmiség gondolkozásában. Meyers munkája feltárja a látnok-író emberi gyengeségeit is - gyermekkori bizonytalanságait, politikai dilemmáit és a nőkkel való, sok problémával teli kapcsolatát. Az az Orwell-portré, amelyet ez a könyv megfest, sötétebb, de sokkal árnyaltabb, mint az eddigiek.