kissebb méretnagyobb méret   
Kolbe Gábor, 2009-02-27 00:43

„…bár ifjú még szívem…”

A magyar könnyűzene egyik első örökzöldje, a „Reszket a Hold a tó vizén" az első hazai sztárelőadónak nevezhető Németh Lehel előadásában lett országos hírű dal. Kevesen tudják azonban, hogy a szövegíró, a napjainkban 78. évét fogyasztó Hajnal István a későbbi korosztályok számára is számtalan feledhetetlen dal alkotója.

 


Hajnal István

Ezenkívül szinkronizált rajzfilmet, és énekelte is nagy kedvence, Frank Sinatra dalát. „A közönség általában nem nagyon törődik azzal, hogy ki is a slágerek szövegírója, mondhatni a versenyben előítéletek nélkül indulhat bármely dalszöveg, de sokat elárul, hogy egy-egy szövegírót hány zeneszerző és kik kérnek fel alkotótársnak. Hajnal István esetében ez a névsor önmagáért beszél." - mondta Wolf Péter zeneszerző.

Hogyan lesz valakiből dalszövegíró?

Semmiképpen sem tudatosan. Egyébként szerintem a legtöbb tinédzser próbálkozik versfaragással, én magam is a Vas utcai Felsőkereskedelmi Fiúiskola diákjaként kezdtem ezzel foglalkozni. Na, nem kell valami véresen komoly lírai alkotásokra gondolni, főképpen kis erotikus balhékat írtam, mert tudtam, hogy ez a környezetemnek tetszeni fog. Könnyen is ment, és bejött a dolog, imádták. Siker volt, bár főképpen saját használatra gyártottam ezeket.

Azért diákversekért még nem adtak életműdíjat...

Én 1949-ben érettségiztem, és ebben az időben még nem házibulikra jártak a fiatalok, hanem a presszókban megtartott délutáni találkozók, az ötórai teák jelentették a társasági szórakozás szinte kizárólagos formáját. Kávéztunk, teáztunk, minden presszóban volt zongora és zongorista, aki akkoriban főképpen angol dalokat játszott. Én már akkor jól beszéltem angolul, és mániákusan ültem a zongorista mellett, lapozgattam a kottákat, nézegettem, miről is énekel.... Legtöbbször egyáltalán nem ismertem az elhangzó számokat, de sokszor tetszett meg maga a szöveg. Ráadásul a zongoristák - sokukkal jó barátságba kerültem - nem tudták fordítani azokat, én pedig szívesen segítettem, hogy tudja, mit is énekel. Aztán lassanként elkezdtem gyűjteni az érdekesnek talált szövegeket. Volt egy nagyon jópofa történet is: az egyik alkalommal találtam egy remek darabot, és mondom trombitás barátomnak, a későbbi neves muzsikus Rékay Teddynek, mire bukkantam. Ő közben azzal a hírrel jött, hogy talált egy nagyszerű dallamot. Fogta hangszerét, és lefújta nekem. Kiderült, hogy egymástól függetlenül ugyanazt a dalt találtuk meg magunknak szépségként! A mai napig emlékszem, ez volt a Stardust Melody.

Ezeket a szövegeket kezdte el fordítani?

Érettségi után, annak rendje és módja szerint bevonultam katonának. Egyik újonctársamról hamar kiderült, hogy remek zongorista, és a kiképzés közben, szabadidőnkben fabrikáltunk egy dalocskát „Új harcra fel!" címmel, amit megmutattunk az elöljárónak, és hamarosan zászlóalj indulóvá vált. Jutalmul „kopaszként" kaptunk három nap jutalomszabadságot. Aki volt katona, tudja, mekkora dolog volt ez akkoriban. Én persze azt a három napot az Aranykéz utcai Pipacsban töltöttem el, mert ott játszott és énekelt nagyszerűen az Ács Ági - dr. Ilosvay Gusztáv duó. Tényleg orvos volt a Guszti, vele volt mindig az orvosi táskája, amúgy meg motoron közlekedett. Hamar jó barátságba kerültünk, már
a második nap elém tolta a mikrofont és én énekeltem - közeledett a karácsony - az örökzöld Irving Berlin-szerzeményt, az "I'm dreaming of a white Christmas"-t. Aztán leszerelésemkor apám megkérdezte, milyen ajándékot kérek a nagy alkalomra? Habozás nélkül egy gitárt kértem. Az ötvenes évek elején nagy népszerűséget jelentett egy fiatal srác számára, ha volt egy gitárja, és tudott rajta néhány akkordot. A Palatinuson sokszor zenéltünk együtt, persze még akkor is angolul. Egyszer aztán egy barátom, aki tudott a verseimről, megkérdezte: miért nem írsz ezekhez a dalokhoz magyar szöveget? Gondoltam, nem is rossz az ötlet, és elsőként nagy kedvencem, Nat „King" Cole „Orange Colored Sky" című dalának fogtam neki. A magyar változat címe természetesen „Narancsszínű ég" lett. Nem sokkal később megismerkedtem a főváros zenei életének egyik népszerű alakjával, Lányi Toncsival. Ő gitáros volt, és rendszeresen játszott egyedül is, a Budapestre akkor még oly jellemző kis eszpresszókban. Persze volt neki egy nagyon komoly zenekara is, de a magunkfajták legfőképpen a hófehér gitárját irigyeltük, ami egy remek Gibson...koppintás volt. Az egyik alkalommal aztán a műsor szünetében kölcsönkértem a legendás gitárt, és elpengettem az Orange Colored Sky-t, és elénekeltem előbb angolul, majd az általam írt sorokkal, magyarul. „Te tudod ennek a magyar szövegét?" csodálkozott Toncsi. „Leírod nekem?" Tulajdonképpen így kezdtem el dalszövegeket írni, igaz, egyelőre fordításokat. Ekkor 1955-öt írtunk. Lányi Toncsi menyasszonya, Homonnay Éva ekkoriban kapott szerződést a Gellértbe, ahol a népszerű Martiny-zenekarral énekelhetett. Összeszedtük az aprópénzünket, és beültünk meghallgatni. Megkaptuk a fél liter borunkat (ennyi jött össze), és hallgattuk a zenét. Na, egyszer csak bekonferálja Éva, hogy most elénekli Nat „King" Cole dalát, újdonságképpen magyarul. Majd hozzáteszi, hogy a magyar szöveget Hajnal Péter írta... Még a nevemet se tudták helyesen... Sokan csak a becenevemről ismertek, és a „Pöpe" névről Martinyék azt hitték Hajnal Pétert takar. Aztán elkezdték a dalt, és emlékszem, mennyire izgultam, nehogy elrontsák az általam írt sorokat! A szünetben kiderült, hogy ott vagyok a teremben, és a zenekar tagjai azonnal körülvettek: nincs még ilyen fordításod? Véletlenül volt...

Ennek köszönhetően került be a körbe?

Ez volt a belépőm. Játszották a szövegeimet, aztán egyszer valaki odajött hozzám, hogy hol is lakom, mert a lejátszások után nekem jogdíjat fognak fizetni! Elcsodálkoztam, mert fogalmam se volt, hogy ezért pénz is jár! Emlékszem, az első ilyen jogdíj kétszáz forint volt, levonások után száznyolcvannyolc.

Sztárgázsi!...

Ne becsüljük le, akkoriban - még mindig 1955-ben járunk - 770 forintot kerestem havonta az Irodagépnél, ahol állásban voltam. Ráadásul, mikor megjött az első jogdíj, a feladóvevényen olyan, általunk megfejthetetlen rövidítések voltak, hogy sokáig abban sem voltunk biztosak, nem tévedés-e az utalvány. Ugyanis ekkoriban költöztünk új bérleménybe, ahol annak rendje és módja szerint a házmesternek be kellett írnia a nagy könyvbe az adatainkat. Kiderült, hogy abban a lakásban előttünk is egy Hajnal István lakott. Nos, sokáig még arra is gyanakodtunk, hogy a már elköltözött Hajnalé a pénz... Hónapokig használtuk (első alkalommal indiánert mentünk enni belőle feleségemmel), úgy, hogy fizetésnapkor szépen kikerekítettük az összeget 188-ra... Aztán lassan beletörődtünk, hogy nem keresik majd rajtunk...
Tulajdonképpen ekkor kezdtem el megrendelésre, amerikai dalokra magyar szöveget írni, és a korosztályom valamennyi szövegírója ezt az utat járta. Nagy előnyöm volt, hogy én nem „csak" szöveget írtam, de a nyelvtudásom miatt a magyar szöveg fedte az eredeti mondanivalóját. Vélhetően azért van kevés igazán nagy slágerem, mert én a swingért rajongtam, ezt tudtam igazán. Fészkeltek ugyan „néphez szóló" gondolatok bennem, de ezeket nem lehetett ráhúzni a boogie-ra, a swingre.

Mikortól számított elismert szövegírónak?

Az első „slágerlistás" dalom (persze akkor még nem így nevezték) 1957-ben készült. Kedves történet! Egyik nap csöng a telefon a munkahelyemen. Az osztályvezető veszi fel, majd tágra nyílt szemmel jön hozzám: „Pöpe...a Záray Márta keres!" Márta szinte azonnal letámadott: „Maga az a Hajnal István, aki csak a Homonnay Évának hajlandó számot írni? A hétvégén összejövetel lesz nálunk, szeretném, ha maga is ott lenne!" Ott ismertem meg náluk Ullmann Ottót, Nádas Gábor, G. Dénest. És a következő évben az Év legnépszerűbb gyors felvétele címet Nádas-Hajnal: Forog a Föld című dala nyerte, Záray Márta előadásában. A lemezkiadásért 2800 forintot kaptam, ekkoriban egy rekamié 2400-ba került! Ennek ellenére 1959-ig még dolgoztam az irodában, többek között ide hozta be nekem Németh Lehel bemutatni a fiatal és tehetséges énekest, Korda Gyurit. Aztán Bágya András (aki akkoriban a Rádióban élet-halál ura volt), egyszer megbízott volna egy komolyabb munkával, de nem vállaltam, mondván sok a dolgom az irodán. Akkor mondta Bágya: „Eddig írogattál, most itt az ideje, hogy elkezdj írni!" Kicsit féltem feladni a biztos megélhetést adó irodai állást, de feleségemmel egymást bátorítottuk, mondván, jó, majd akkor ezen túl csak Kossuthot szívunk a Fecske helyett! Az egykori munkahelyem melletti Gyopár Presszó lett az irodám, igazi békebeli kávéházi hangulat. Szimplából tejeskávé és két zsemle. Fogadóóra 8-tól 10-ig. A presszó tantuszos telefonján kerestek a megrendelők, a Rádióból egyenesen oda küldték a nekem szóló táviratokat. Egészen 1970-ig itt voltam elérhető, kivéve a tatarozás időszakát, ekkor a közeli Nárciszba költöztem át... Aztán végre kaptam a lakásomra telefont, és onnan kezdve tudtam otthonról is dolgozni. De Németh Lehel még a Gyopárba hozta bemutatni a fiatal és nagyon lelkes Szörényi Leventét.

Írt Szörényiéknek is?

Nem sokan tudják, de az első magyar nyelvű daluk szövegét én írtam. A címe „Élsz, mint egy alvajáró" volt, és a fiúk nagyon elégedettek voltak, nem győzték veregetni a vállam. Azonnal el is rohantak a körúti Hangstúdióba felvenni. Sajnos a sanzonbizottság nem volt ilyen lelkes, és nem fogadta el... Így nem az enyém a tényleges dicsőség, bár állítólag a felvétel Leventééknél valahol megvan.

Mik lettek a legsikeresebb dalai?

A legismertebb valóban talán az „Egyedül a tóparton", amelyik az első sora után inkább „Reszket a Hold a tó vízén"-ként ismert, de - hogy ne menjek messzire - a legelső „Tessék választani!"-t 1960-ban a "Lehet, hogy szép nem vagyok" c. Hajnal -
S.Nagy - Ullmann szám nyerte. Aztán 63-ban, megismétlődött a siker az "Ingovány" című dal nyert, Kazimír Kálmán felejthetetlen zenéjével. Az énekes nem más volt, mint Psota Irén. Az Erkelben volt az élő adás, és Irént tizennégyszer (!) tapsolták vissza. A legeslegelső Táncdalfesztiválon (1966. a szerk.) Kovács Kati nyert a „Nem leszek a játékszered!"-del. És talán az 1972-es „Tessék választani!", amit az én szövegemmel nyert Szűcs Judith. A dal címe "Csendben, ahogy engem néz" szerzője pedig a híres Beatles-gitáros: George Harrison! Ugyanakkor sajnálom, hogy rengeteg olyan művészi szöveget írtam, amiből nem lett semmi. A táncdalok nem feltétlenül lettek slágerek, sok függött attól, ki hangszereli, ki énekli, hányszor adja le a Rádió. Nem is tudom pontosan, hány dalt írtam, jó pár százat biztosan. Hogy ez sok, vagy kevés? S. Nagy Pista évente ír két-háromszázat...

Úgy hallottam, pályájuk elején még az Omegával is dolgozott...

Az Omegának itthon még csak kislemezei jenetek meg, amikor lehetőséget kaptak arra, hogy Angliában másfél év alatt három nagylemezt készítsenek, Omega Red Star néven. Ebben az időszakban 32 dalhoz írtam nekik angol szöveget, közöttük van olyan, mint a „Trombitás Frédi", amelyikre előbb készült el az idegen nyelvű változat, eredetileg „Trumpeter Charlie", amit később Adamis Anna fordított vissza magyarra.

Köztudomású, hogy énekesként is sokra vitte volna. Sose merült fel, hogy lemezt készítsen?

Vannak is felvételeim! Amikor 1962-ben Deák István „Csudapest" című zenés filmjét forgatták, engem kértek fel az egyik betétdal, a „Híd a Kwai folyón" című film ismert dalának feléneklésére. A filmet külföldi sugárzásra is szánták, ezért nem profi énekest kerestek, fontosabb szempont volt a profi angol kiejtés. Így kerültem képbe. Aztán nyaralás közben kaptam a táviratot, hogy úgy döntöttek, a „fazonom" is kell, nem csak az ének és angoltudásom, így a fináléban felbukkanó három repülőgép pilóta szerepét mi alakítottuk Márkus Lászlóval és az operaénekes Varga Andrással. Én voltam a „nyugati" pilóta, talpig a belga légitársaság egyenruhájában. És hogy miért a belga Sabena légitársaság képviselte a nyugatot? Egyszerű volt a helyzet, az első olyan landoló gép, ahol a pilóta kabátja passzolt rám, a belga légitársaságé volt. Így mentek akkoriban a dolgok... Aztán 72 körül a Fényes Szabolcsról szóló, „Örökzöld fekete-fehérben" című filmben magát Frank Sinatrát „szinkronizálom", aki a történet szerint egy magyar szerzőpáros dalát is műsorára tűzi. Természetesen a Fényes dalhoz én írtam az angol szöveget, amit eredetileg egy kitűnő hangutánzó színésznek kellett volna felénekelni. Nem boldogult, végül valaki kitalálta, hogy az én énekhangom közel áll Sinatrához. Hihetetlen pikáns dolog volt állni a süketszobában fülhallgatóval a fejemen, az üvegfal túloldalán pedig Körmendy Vilmos, Szécsi Pali és Máté Péter... A filmben aztán egy eredeti Sinatra felvétel alatt az én hangom hallatszik. A harmadik sztori is a hetvenes évekből datálódik, amikor Kovács András forgatta Staféta című filmjét, melyben háttérdalként két, akkoriban népszerű angol sláger is elhangzik. A „szüzsé" szerint a fiatalok ezekre a muzsikákra szórakoznak, mozognak a filmben. A bemutató utáni banketten derült ki, hogy ezek bizony jogdíjköteles számok, és ezzel a költségvetés nem számolt. Körmendy kitalálta, hogy - precízen kikockázva az eredeti jeleneteket - hasonló tempójú és stílusú dalokat ír, én pedig írjak hozzá valamilyen angol szöveget. A kész dalokat az Express zenekar játszotta fel, de Malekék valahogy nem boldogultak az egyikkel, amit végül én énekeltem fel azt a szalagra.

De nem csak könnyűzenével foglalkozott...

Írtam reklámfilm- és rajzfilmszövegeket, filmzenét, fordítottam színdarabot. Sőt, egyszer még szinkronizáltam is! A „Vakáción a Mézga család" című Nepp József rajzfilmben az én hangomon szólal meg az ausztrál rendőr. Állítólag nagyon hiteles az ausztrál-angol akcentusom. Apropó, rajzfilm! Az legkedvesebb szövegeim között vannak a Macskafogó betétdalai, a négy gengszter dala, és a „Miu-miujság" című cicadal is. Egyébként a nevemhez fűződik vagy harminc zenés színdarab, musical szövegeinek fordítása, vagy megírása is.

Zeneszerzéssel nem próbálkozott?

Jogos a kérdés, hiszen egy dalszövegíró, ha már ír, szinte mindig hall is valamilyen dallamot hozzá. A pályám során kevés olyan zeneszerzővel találkoztam, aki szeret megírt szövegre komponálni, de Dobos Attila ilyen volt. Annak idején megírtam neki valamit, de mire elkészültem, Attila már elhagyta az országot. Ott volt a szöveg, de nem tudtam mit kezdeni vele. Végül nekiláttam, és megzenésítettem magam. Megcsináltam a harmóniákat, le is kottáztam... Később a dalokat Koóssal és Aradszkyval rögzítették is.

Mostanában ír még szövegeket?

Már nem. Tavalyelőtt még írtam Szulák Andreának, de tudomásul kell venni, hogy teljesen mindegy, hogy nosztalgiahullám van, vagy retro, a jampis, swinges zene kiment a divatból, és ezzel Hajnal István is. A fióknak nem írok. Az élet már csak ilyen, ha nem játsszák a dalaidat, akkor korszerűtlen vagy. De a mai rádióadók nem játsszák Ambrus Kiryt, Aradszkyt, Koóst, Cserháti Zsuzsát, Bódi Magdit, Bontovics Katit sem. Ez van... Ugyanakkor a mai fiatalok sokszor a régi számokat éneklik, játsszák. A „Csinibaba" című filmben elhangzott a már említett „Reszket a Hold...", a „Négy gengszter"-t felvette a Cotton Club Singers, ám a Macskafogó folytatásából kimaradtunk Deák Tamás zeneszerzővel... De nem vagyok elégedetlen, mert a szakma nem felejtett el. Mostanában is megkerestek egy kanadai gyerekkönyv alapján készülő kétnyelvű rajzfilm miatt, és tavaly áprilisban, a Költészet Napja alkalmából az Artisjus, a Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Életmű Díját is megkaptam... Aktív vagyok, és egészséges, összejárunk a régi haverokkal, sokat viccelődünk, beszélgetünk. Hetvenkét éves koromban lettem Internet felhasználó, számítógépem, szkennerem, printerem, minden megvan... Jól vagyok!

„Miattam bármit mond egy divattervező,
hogy manapság az új divatot hogy kreálja ő,
divatra már nincs gond, hisz mindig tartogat
a padlás mélye régi holmikat."
(Hajnal István: Lehet, hogy szép nem vagyok)


Eddigi hozzászólások

Hozzászólok

Amennyiben szeretnél hozzászólni, registrálj és jelentkezz be oldalunkra!



Legyél te az első aki hozzászól!