Lechner Virág, 2009-03-11 17:15

A Gerbeaud titkai 2. rész

Aki nyomon kísérte webmagazinunk oldalain a Gerbeaud 150 éves történetét bemutató írásunk első részét, megismerheti a Cukrászda kezdetét, nyitásának körülményeit, sőt, számára az is kiderül, mi az a nevezetes, csak a Gerbeaud kisasszonyok által használt titkos nyelv? Most tehát kalandozzunk tovább a mignonok, kuglófok és sütemények édes, Vörösmarty téri világában!

1911-ben jártunk, amikor magukra hagytuk az egymás közt titkos nyelven suttogó kisasszonyokat, azaz a felszolgálókat az egyre sikeresebb és sikkesnek számító helyen, azaz a kávéházban, és ez az az év, amikor Strelisky Sándor fotográfus beköltözve a Dorottya utca 1-be, megnyitotta ugyanott műtermét. Ezért különösen hálás lehet az utókor, ugyanis ettől az esztendőtől kezdve a Gerbeaud életét majd' minden fontos pillanatban lencsevégre kapta a lelkes mester a műtermében, vagy kivonuló hatalmas apparátusával bent, a Cukrászda falain belül. Közben befejeződtek az építkezések a Házban, és így született meg az épület ma is látható, jellegzetes, ismert szecessziós külseje.

Mivel, szerencsére, Gerbeaud Emil sosem a garasoskodásáról volt híres, az építészeti munkák során is mindebből csak a legjobbat, a legigényesebbet választotta. A kialakított kis és nagy szalon, valamint az ezeket összekötő terem, a dohányzó rész - csupa nemes faanyag felhasználásával készült, a mennyezet rokokó mintás stukkó díszei, az elegáns csillárok és falikarok, a Kugler idejéből megmaradt eklektikus stílusú, márványlapos, Párizsból hozatott asztalkák, hozzá illő székekkel - franciás stílusú, nagypolgári, mégis otthonos eleganciát adtak a Cukrászdának. Annyira nem fukarkodtak a berendezéssel Gerbeaud-ék, hogy egyenesen Párizsból, a Világkiállításról hozták haza a nem kevés pénzért megvásárolt Gustave Moreau (1893) festményt, amely egyébként ma is látható a Cukrászda Vörös Szalonjában, a pékinasnak misebort adó ministránsgyerekről. Volt egy gyönyörű gobelin is fali díszként - párja ma is a Vatikán falait díszíti - ez sajnos elpusztult a világháború során.

Mivel sok királyi fenség és ivadék megfordult az egyre divatosabbá váló Cukrászdában, Gerbeaud Emil kitalálta és létrehozta számukra a Kis Szalont a Harmincad utca felőli oldalon. Egyrészt, hogy ne zavarja a királyi család díszes bevonulása a többi vendéget, másrészt ő maga sem szerette a folytonos hajbókolást. Ezért, ha például Auguszta főhercegnő - aki gyakori édesszájú vendég volt a Házban, előfordult, hogy egy nap kétszer is betért valamilyen finomságért és mellé forró csokoládéért vagy kávéért - jelent meg királyi pereputtyával, külön, a számukra kialakított részben lehetett őket királyi módon vendégül látni, másrészt a vendégek nyugalmát sem zavarta a körülöttük lévő felhajtás.

A nehéz idők a Gerbeaud-t sem kerülték el. A háború (első világháború) idején az alapanyag-beszerzés sem volt könnyű, üzleti megrendelései is egyre fogytak a cégnek, fióküzleteit csak fél napig tartotta nyitva, a liszt- és tojáshiány miatt szüneteltették a szállodák és a vendéglők számára a kiszállítást. Majd a Tanácsköztársaság idejéből, íme, idézet egy akkori újságcikkből:

„Ez alatt proletárok egymásnak adják a kilincset s az üzlet előtt kettősrendben türelmesen várnak, amíg sorra kerülnek. A régi urak, s régi hölgyek közül nincs itt senki, de egy kis parfümös dáma a burzsoából valahogyan befurakodik, s egy negyed kiló bonbont kér.

- Hol a szakszervezeti igazolvány? Anélkül nem adhatunk! - mondja a kiszolgáló elvtársnő.

- Nekem se? Ez borzasztó! Mi ez? Ez a Zserbó?

- Az hát - mondja egy vörös katona -, a Vörös Zserbó!"

(folytatjuk)

Forrás: A Gerbeaud 150 (2008) - a Ház saját kiadásában