2009-05-04 15:30
Betiltották az Orgazmus Egyházát - Tallóztunk
Kényes téma, mindig az volt. Nehéz róla beszélni. A szexualitást a keleti vallásokon kívül egy nagy világvallás sem tudta „megemészteni". Pedig elég Bernini Szent Teréz Extázisa című szoborkompozícióját felidézni ahhoz, hogy a témára árnyaltabban tekintsünk.
A hír csupán annyi, hogy Svédországban betiltották az Orgazmus Egyháza nevű közösséget. A skandináv állam déli részén található Lövenstadban működő „alternatív egyház" nevét az amúgy ritka nyitottságáról és liberalizmusáról híres ország egyik bírói testülete, a göteborgi ítélőszék ítélte botrányosnak és erkölcsöt sértőnek, és minden bizonnyal a vallásos emberek nagyobb része számára valóban megrökönyödést kelthet az 55 éves, uruguayi származású festőművész, Carlos Bebeacua által alapított hitközösség szemlélete. A néhány száz tagot számláló egyház templomának imaházában az egyházfő Az orgazmus Madonnája című hatalmas festményét csodálják a közösség hívei, egy alkotást, mely mivel sokan pornográfnak ítélték, az 1992-es sevillai világkiállításon nagy botrányt kavart. Bebeacua szerint az orgazmus ugyanis maga az Isten, és ezért imádni kell. Ha átfutunk a művészettörténeten, Szent Teréz ábrázolásán kívül is találunk számos, egyes korokban megrökönyödést kiváltó, nem mellesleg a „magas kultúra" részének tekintett műalkotást.
Az időseknek is „kijár" a szex
Kanada nyugati részén alapítottak egy új politikai formációt, amely azt tűzte zászlajára, hogy „A szex jó, tegyük még jobbá!". A „Szexpárt" alapítói szerint már az iskolákban fontos lenne a megfelelő oktatás bevezetése, amely fokozatosan ébresztené rá a diákokat a szexualitás és a nemiség különféle aspektusainak fontosságára. A serdülők többek között a kölcsönös bizalom fontosságát és a másság elfogadását tanulhatnák meg, valamint a bulimia és anorexia korában a normális „testképzetet". A Szex Pártjának alapítói tisztában vannak azzal, hogy a május 12-i szavazáson Brit Kolumbia polgárainak csupán töredéke fog rájuk szavazni, ennek ellenére a szexualitás egészséges szemlélete érdekében mindent megtesznek kampányukban azért, hogy a társadalom nyitottabbá váljon a ma is tabunak számító téma iránt. Gyűléseiken, melyeken a nudizmus természetes voltát hirdetik, hangsúlyozzák, hogy ez emberi testet és nemi szerveket nem lenne szabad megbélyegezni, s nem csupán a fiatalokra koncentrálnak, hanem síkra szállnak amellett is, hogy a szex az idősek számára épp olyan fontos. Bevezetnék az idősotthonokban dolgozó, „a szexuális gondozásban jártas ápolók" képzését is, és szeretnék, ha a prüdériájáról jól ismert Viktória királynő emlékének jegyében megült, hagyománynak számító ünnepet ettől fogva a görög mitológiában a szerelem istennőjeként ismert Erosz tiszteletére rendezzék meg. Terveik közt szerepel, hogy a Bálint-, vagyis Valentin-napot nyilvánítsák fizetett ünnepnappá.
Szent Teréz extázisa
A főként az építészetben és a szobrászatban nagy alkotóként számon tartott barokk művész, a Vatikán számára is alkotó, a római Szent Péter bazilika kolonádját és többek közt Szent Péter trónusát és a főoltár feletti baldachint is tervező Giovanni Lorenzo Bernini nem az egyetlen a hitet és az istennel való kapcsolatot extázisként ábrázoló képzőművész. Leghíresebb alkotása a Szent Teréz extázisa, amelyről kevesen tudják, hogy valójában egy szoborcsoport része. Az istenélményt már-már testi kéjként ábrázoló szobrot titkos ablakból rászüremlő fény világítja meg, kihangsúlyozva a földöntúli érzelmeket a barokk szobrok mozgalmas, diszharmonikus stílusában. A reneszánsz racionális megközelítésével szembenálló, a primér érzelmekre ható, elementáris hatású mű nem az egyetlen a művészettörténetben, mely ugyan nyilvánosan, sőt templomban megtekinthető alkotás, de mégis sokak számára botrányosnak hathat.
(Képünkön Bernini szobrának feje)
Kapcsolódó anyagok
- Őszi lombok
- Szextrívia - tíz különös állítás, amiről nem biztos, hogy már hallottál...
- Szex és szívbaj
- „Lőttek” a korai magömlésnek?
- Alvás – együtt vagy külön?
- Szexkalauz ötvenen túliaknak
- A nap poénja
- Szexbomba
- Potenciazavarok nem csak korosztályunkban
- A nap poénja
- „A léleknek nincsenek ősz hajszálai” - a szexológus válaszol
- Féltékenység: szex vagy lélek?
- Illat és párválasztás
- Vágykeltő választék
- A szex egészséges! - a tudomány szerint is
- Kényeztesd magad!



Hozzászólok
Amennyiben szeretnél hozzászólni, registrálj és jelentkezz be oldalunkra!