kissebb méretnagyobb méret   
Bán Zsuzsa, 2009-06-23 22:49

Digitalizálódik az ezüst korosztály

Az, hogy a fiatalok, a diákok használják az internetet ma már szinte a világ valamennyi országában valóság. Egy társadalom internetes kultúrájának fejlettségét jobban mutatja inkább, hogy az idősebb korosztályok milyen mértékben tudnak belefolyni a digitális kultúrába. Az ötven felettiek megmozgatása ugyanis már nem egyszerűen az internetkapcsolat műszaki meglétén múlik.

 


Ennek a korosztálynak egyszerűen használható szolgáltatásokra, valódi tartalmakra és - meglepő, de igaz - közösségi élményekre van szüksége.

Márpedig az utóbbi egy-másfél évben szinte a semmiből jelent meg, és nőtt jelentős tényezővé a hazai internethasználók táborában az "ezüst korosztály". Ezt az ugrásszerű növekedést két tényező hajtotta. A lökést a mobilinternet gyors terjedése indította el, ami lenyomta az internetezés költségét, és olyan területeket is jó minőségű kapcsolattal látott el, ahol eddig nem volt megfelelő internetelérés. Ez volt tehát a kezdő lökés.

Szükség volt még megfelelő tartalmakra és szolgáltatásokra, amik szerencsére már léteztek, ha nem is ennek az új célcsoportnak az igényeire szabva. Nem meglepő, hogy nem a hírportálok olvasottságának növekedésében érhető tetten ennek a társadalmi csoportnak a megjelenése a hálón, hiszen azok hangvétele nem őket célozza. Taroltak ugyanakkor a közösségi és kommunikációs szolgáltatások. A hazai közösségépítő portáloknak, és főleg az iwiw-nek ma már nem is a diákság a legnagyobb felhasználói csoportja, hanem a családos középkorúak és az idősebbek.

Ez tulajdonképpen nem is annyira meglepő. Ha jobban belegondolunk, kik azok, akik számon tartják a családokban az ünnepeket, kik azok, akik időnként összeülnek családi fotóalbumokat nézegeti, kik azok, akik még leveleznek távoli rokonokkal (hagyományos levélben)? Számukra nem csak divat az internet, hanem valós igényeiket elégíti ki. A nagymama nem azért lép be az MSN-be, mert az cool, hanem, mert fent van az unokája is. Nem azért használ Skype-ot, mert az menő, hanem mert olcsóbb, mint a telefon. Mondhatni az internetet sokkal inkább nekik találták ki, mint azoknak, akik eddig is használták.

Még egy dolgot nem magyaráztunk meg: hogyan bukkanhatott fel egy egész korosztály ilyen gyorsan, szinte hónapok leforgása alatt az interneten? A válasz a hálózati effektusban keresendő, ami az online közösségi szolgáltatások exponenciális növekedését is leírja. Amikor egy közösségi-kapcsolattartó szolgáltatás felhasználóinak száma elér egy kritikus arányt, akkor hirtelen futótűzként terjed a kapcsolati háló mentén az igény, hogy a már felhasználók ismerősei is átálljanak az új platforma. Magyarul, ha 12 unokatestvérből már 4 használja az iwiwet fotók megosztására, és az MSN-t kommunikációra, akkor ez a többiek számára is vonzóvá teszi az Internetet. Amikor pedig a 12-ből 8-an már felhasználók, a kommunikáció teljesen átáll az új platformra, és akinek nincs internetkapcsolata, az kimarad.

Családi élet

A középkorúak és az idősebbek megjelenése a hálón immár végleg a családi élet részévé tette az Internetet. Azok az évtizedes félelmek, hogy a számítástechnika majd elválasztja egymástól az embereket, egyértelműen nem teljesültek. Kiderült, a képlet jóval összetettebb, mint azt gondoltuk. Az ember közösségi lény, és az internetet sem csak passzív szórakozásra, magányos információgyűjtésre használja, hanem elsősorban kommunikációra. Ugyanakkor, az egyértelműen megállapítható, hogy míg például a TV közös családi szórakozás, addig az internet csak korlátozottan az. Az internet kitágítja a családi életet, bevonva távol élő hozzátartozókat, rokonokat és barátokat is, de ezzel óhatatlanul időt és figyelmet von el a szűkebb családtól. Mindennek az eredményét nehéz lenne megjósolni, ám az biztos, hogy nem csak pozitív hatásokkal kell számolni.

Mindazonáltal az Internet tagadhatatlanul szórakoztatóbbá és könnyebbé teheti az életet. A világháló használata olyan váratlan "mellékhatásokkal" is jár, mint az a meglepő tény, hogy az internetező családok változatosabban főznek, és többet utaznak, valamint jóval nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy fotókkal és videókkal dokumentálják családi életüket. Hogy az utóbbinak milyen hatása van a családi életre, egyelőre szintén felbecsülhetetlen.

Tanulás

Talán ez az egyetlen olyan terület, ahol az internetnek kizárólag pozitív hatásait sikerült kimutatni. Az internet egyértelműen segíti és átalakítja a tanulás folyamatát. Az, hogy szinte bármilyen információt másodperceken belül elérhetővé tesz, kimondhatatlanul megkönnyíti a lexikális tudás fejlesztését, ugyanakkor csökkenti is annak jelentőségét. A lexikonszerű tudásbázison kívül azonban a világháló sokszínűséget, számtalan nézőpontot is kínál. Míg például egy történelemkönyv csak a szerző véleményét tükrözi, addig egy internetes keresés, számos különböző szemszögből is megvilágíthatja a dolgokat. Az előnyök sora azonban még nem ér itt véget. Az interneten keresztül a diákok hihetetlenül könnyedén kommunikálhatnak tanárokkal és szakemberekkel, valamint virtuális tanulócsoportokat is alkothatnak. Az egyetemeken jól megfigyelhető, hogy vizsgaidőszakban szinte mindenki az MSN előtt ül, hogy ha tanulás közben bármilyen kérdése merülne fel, másodperceken belül megkaphassa a választ valamelyik diáktársától.

A jövő trendjei

Nézzük végül, milyen folyamatok alakítják a következő évben a magyar társadalmat az interneten! Először is nyilvánvalóan folytatódik a mobiltelefónia és az internet összeolvadása, ami azt jelenti, hogy a társadalom 99%-a potenciális internetezővé válik, vagyis könnyedén hozzáférhet majd a hírportálok, keresők és online enciklopédiák nyújtotta tudáshoz, valamint a közösségi szolgáltatásokhoz is a mobilkészüléken keresztül. Egyre több embert fogunk látni a villamoson, akik munkába menet blogot írnak, fotó-blogolnak, vagy chatelnek. Megszokott látvánnyá válik, hogy a járókelők az utcán állva családi fotókat mutogatnak egymásnak a mobiltelefonjukon, sőt, esetleg ki is cserélik azokat.

Másodszorra, az üvegszálas technológia terjedésével a televízió is integrálódik az internetbe. Két éven belül itthon is nagy tömegek számára válik majd elérhetővé az internetes televíziózás, ami gyökeresen átalakítja majd az emberek szórakozási és információszerzási szokásait. A filmeket hamarosan nem a műsorújságból választjuk majd, hanem egy internetes katalógusból. A hírek sem fél nyolckor kezdődik majd, hanem akkor, amikor szeretnénk. Izgalmas lesz.




Eddigi hozzászólások

Hozzászólok

Amennyiben szeretnél hozzászólni, registrálj és jelentkezz be oldalunkra!



Legyél te az első aki hozzászól!