kissebb méretnagyobb méret   
Peredi Ágnes, 2009-07-08 23:41

Ne tömd az unokádat!

Nem helyes az édességet jutalmazásra használni, meg büntetésnek sem helyes a megvonása - mondta nemrég Ranschburg Jenő pszichológus egy olyan beszélgetésen, amelyen arról volt szó, miért olyan sok a túlsúlyos gyerek, és ez mekkora bajok forrása.

 


 


A nagyvilágban a gyerekek 35 százaléka túlsúlyos, és a magyar középiskolásoknak is 15 százalékára ez a jellemző - mondta dr. Fekete György, a SOTE Gyermekklinikájának egyetemi tanára a Quintess Médiaklubban. Az Európai Unióban 22 millió túlsúlyos és 5 millió kövér gyerek él. A kövérség egyik okát bonyolult genetikai tényezőkkel magyarázzák, de nagy szerepe van a környezet hatásának is.

Ranschburg Jenő a hetvenes évek óta foglalkozik az elhízás pszichológiájával. Ismert jelenség, hogy ez ember - ellentétben az állatokkal - bármikor képes enni, ha olyan ételt lát, amit szeret. Amerikában egy kísérletet végeztek azért, hogy ezt a jelenséget közelebbről megvizsgálják. Sovány és kövér embereket vittek repülőn úgy, hogy átrepüljenek egy másik időzónába. Azt tapasztalták, hogy amikor a soványak megérkeztek, mivel nem voltak éhesek, elmentek várost nézni. A kövérek ránéztek az órájukra, mivel abban a zónában éppen ebédidő volt, nyomban elindultak az étterembe - bár nem sokkal korábban ettek a repülőn.

A kövér gyerekeket gyakran fogyókúrára kényszerítik - ami ugyancsak nagy hiba, a szakértők szerint - de a szigor mellé éppen ellentétes példát mutatnak a szülők, akik este a tévé előtt zavartalanul nassolnak, és maguk is híznak.

Azok a gyerekek, akik kövérek vagy túlsúlyosak, célpontokká válnak az iskolában. Olyan stigma van rajtuk, ami agresszív társaiknak jelzés: itt egy védtelen gyerek, rajta lehet leverni saját fájdalmaikat. A családjuk is elégedetlen velük, azzal riogatják őket, hogy senki sem szereti majd a kövérségükért, és mindez az önbecsülésük csökkenéséhez vezet.

Ez meglátszik a tartásukon, magatartásuk is visszahúzódó, szorongókká válnak, ami tovább növeli a nehézségeiket, és még támadhatóbbá válnak. Így ezek a gyerekek gyakrabban válnak áldozatokká. Nem szólva azokról a betegségekről, amelyek a túlsúlyosakat jobban fenyegetik, mint a normál testalkatúakat.

Az ilyen gyerekeket Ranschburg Jenő arra tanítja, hogyan járjanak emelt fővel, hogyan nézzenek bele a többiek szemébe, hogyan szerezzék meg önbecsülésüket.

A pszichológusok azt tartják: a gyerekek életében, de még felnőtt sorsuk szempontjából is döntő fontosságú az első 50-55 hónapban szerzett benyomások, hatások sorozata. A családi minta sorsdöntő. Ebben az időszakban lehet a legjobban módosítani a szokásokon is.

A gyerekkori elhízás ellen is jó megoldás: a mozgás, mozgás, mozgás.

A fogyókúrát határozottan tiltják a szakértők a gyerekeknél. Inkább meg kell akadályozni a további hízást, és akkor a növekedéssel együtt eltűnhet a kövérség is.




Eddigi hozzászólások

Hozzászólok

Amennyiben szeretnél hozzászólni, registrálj és jelentkezz be oldalunkra!



Legyél te az első aki hozzászól!