kissebb méretnagyobb méret   
2009-09-08 09:46

H1N1: Hogyan védekezzünk?

Fogd meg, dobd ki, mosd meg! Ez az egyik szlogenje a H1N1 elleni védekezésnek! A veszély fokozódik. Itt az ősz, megkezdődött az új tanév. Az új influenza terjedése az őszi iskolakezdéssel nagyobb méreteket ölt majd. Az iskolában, egy közösségben a vírus gyorsabban terjed. Egy apró példa: az egyik gyerek már fertőzött, s amikor tüsszentés után kölcsön adja ceruzáját a másiknak, ezzel együtt a kórokozót is továbbadja.

 


Székely Tamás, egészségügyi miniszter tájékoztatása szerint ma Magyarországon az általános iskolákban körülbelül 770 ezer diák tanul, a középiskolákba pedig körülbelül 550 ezren járnak, a felsőoktatásban további 300 ezer diák van. Ez az összesen 1,7 millió diák, ez csak a szűk családdal együtt, gyakorlatilag az ország felét reprezentálja.

Vegyünk egy 4 fős családot. Ha a gyermek az iskolában megfertőződik, és hazaviszi a vírust, valószínű, hogy a család többi tagja is beteg lesz. Falus Ferenc országos tiszti főorvos éppen ezért két nagyon fontos dologra hívja fel a szülők (és persze a nagyszülők) figyelmét.

"Az egyik, hogy lázas, köhögős gyereket ne engedjenek iskolába, és lehetőleg a láz megszűnte után még egy napig tartsák otthon. A másik, amit szeretnénk kérni, hogy tanítsák meg a gyerekeket a zsebkendő használatára, a köhögés, tüsszögés higiéniájára, a helyes kézmosásra, és arra, hogy azok a felületeetk, ahol dolgoznak, például az iskolai padot, időnként le kell egy fertőtlenítő vagy mosószeres ruhával törölni."

Lássuk, hogyan is kell az alapvető higiéniai szabályokat betartani, védekezni a vírus ellen.
Nézzük a leggyakoribb dolgot: a tüsszentést. Ha valaki zsebkendő használata nélkül csak a tenyerébe tüsszent, majd bármilyen tárgyat megfog, a kezéről a kórokozók rákerülnek a tárgyra, amelyen akár néhány órán át is életképesek maradnak, és így megfertőzhetnek bárkit, aki megérinti azt.

Tüsszentéskor mindenképpen használjunk papírzsebkendőt, majd azt a legközelebbi szeméttárolóba dobjuk ki. Soha ne tegyük zsebre a már használt zsebkendőt.

A másik fontos megelőzési mód a gyakori kézmosás. Persze ezt is helyesen kell csinálni.
Szappant használva alaposan meg kell dörzsölni a kezet, bő vízzel lemosni, és mindenképpen megtörülni. Ha lehet, papírtörlőbe, ami azonnal kerüljön a szemétkosárba.

Napi apróságok, ám ezek helyes alkalmazásával sokat tehetünk egészségünk megóvása érdekében. Sőt, ezzel nem csak magunkat, hanem másokat is megóvunk a fertőzéstől.

Forrás: Freepress24




Eddigi hozzászólások

Hozzászólok

Amennyiben szeretnél hozzászólni, registrálj és jelentkezz be oldalunkra!



Legyél te az első aki hozzászól!