gépé, 2009-11-01 19:02
H1N1: Oltás és higiéné
Az elmúlt hetekben többször is foglalkoztunk az új influenza terjedésével, megelőzésével, a szükséges óvintézkedésekkel, most újra elővesszük a témát, mert szeretnénk hozzájárulni a tévhitek eloszlatásához. Magyarországnak eddig szerencséje volt, mert a meleg szeptember és a viszonylag száraz idő nem kedvezett a fertőzés terjedésének.
A hírekből tudjuk, hogy a szomszédos Ukrajnában járvány van, a betegség korábban nem várt ütemben terjed. Az elmúlt napokban közel ezer ember került kórházba felsőlégúti megbetegedéssel, és különféle források 10-30 közöttire teszik a halálos áldozatok számát. Az ukrán hatóságok betiltottak minden nagyobb létszámú összejövetelt, még a választási kampány gyűléseit is.
Magyarországon egyelőre nincs járvány, de az időjárás változásával, a ködös párás napok beköszöntével az influenzás fertőzések száma nőni fog, és könnyen beköszönthet egy igazi járvány. A statisztikákból tudjuk, hogy az igazán súlyos esetek és a halálos áldozatok száma viszonylag alacsony, és az egészséges immunrendszerű emberek többsége gyorsan meggyógyul a betegségből, ennek ellenére mindannyiunknak tennünk kell a járvány megelőzéséért. Ennek egyik kézenfekvő módja az influenza elleni oltás. Sokféle véleményt hallani az oltás ellen és mellett is, az ellene szólók főleg a potenciális mellékhatásokat emlegetik. Nos itt megint a statisztikára kell hivatkozni. A beoltott emberek közül sokkal kisebb arányban észlelnek enyhe mellékhatásokat, mint ahányan a megfertőződött emberek közül magas lázat, és az influenza egyéb kellemetlen tüneteit. Az oltással járulhatunk hozzá leginkább a betegség gyors terjedésének megelőzéséhez, mivel aki nem kapja meg a fertőzést, az nagy valószínűséggel nem is adja tovább másnak. Gondoljunk gyermekeinkre, unokáinkra, szűkebb családunkra, akiket, ha beoltatjuk magunkat, legalább mi nem fertőzhetünk meg.
Az oltás önmagában persze nem elég, nagyon ügyelnünk kell a tisztaságra is. A vírus cseppfertőzéssel (a beteg ember nyálkacseppjeinek révén), valamint e nyálkacseppek által szennyezett kéz és tárgyak útján terjed. Ezért a megelőzés szempontjából óriási jelentősége van a megfelelő kézhigiénének, a helyes zsebkendő-használatnak, valamint a körülöttünk lévő tárgyak tisztán tartásának.
Falus Ferenc, országos tiszti főorvos legutóbbi nyilatkozatában azt mondta: "Amit szeretnék kérni, hogy tanítsák meg a gyerekeket a zsebkendő használatra, a köhögés, tüsszögés higiéniájára, a helyes kézmosásra és arra, hogy azokat a felületeket, ahol dolgoznak, például az iskolapadot, időnként le kell egy fertőtlenítő vagy mosószeres ruhával törölni."
A megfelelő kézmosás gyakori, meleg folyóvízzel és szappannal történik, amely legalább 20 másodpercig tart. Különösen fontos kezet mosni köhögés, tüsszentés, orrfújás és a zsebkendő kidobása után. A kéz törlése, szárítása történhet eldobható papírtörlővel, illetve légszárítással. Textil törülközővel történő szárítás esetén saját törülköző használat javasolt, a közös textil törülköző használata kerülendő.
A kéz fertőtlenítésére hatékonyak a legalább 60 %-os alkoholtartalmú kézfertőtlenítők is. A megfelelő kézmosás által megakadályozható, hogy a kézről a szabad szemmel nem látható kórokozók tárgyakra, felületekre és onnan mások kezére, nyálkahártyájára kerüljenek.
Köhögéskor, vagy tüsszentéskor nagyon fontos a zsebkendő orr és száj elé tartása. Ez meggátolja, hogy az influenza vírusa szétszóródjon a levegőben, mást is megfertőzve ezzel. A célra az eldobható papír zsebkendő javasolt, amelyet használat után zárt szemetesbe kell dobni, hiszen a kórokozók a zsebkendőben még néhány óráig életképesek maradnak. Ha zárt szemétgyűjtő nem érhető el, a papír zsebkendőt az eldobásig egy zárható tasakban célszerű tartani. Ha zsebkendő sincs kéznél, akkor is inkább a könyökhajlatba és ne tenyérbe tüsszentsünk.
Takarítsuk rendszeresen a kemény (fém, fa, műanyag stb.) felületeket. A szokásos tisztítószerekkel és módszerrel végzett gyakori takarítás elegendő a felületek és a tárgyak tisztán tartására, külön fertőtlenítésre nincs szükség. A tisztítás megfelelő gyakoriságát a használat gyakorisága és a használók száma határozza meg. Minél többen, minél gyakrabban használnak egy tárgyat, felületet, annál gyakoribb tisztítás szükséges. A gyakran, sok ember által megérintett felületek (Pl. kilincsek, kapcsolók, csapok, számítógépes billentyűzet) takarítása naponta akár többször is javasolt.



Hozzászólok
Amennyiben szeretnél hozzászólni, registrálj és jelentkezz be oldalunkra!