Peredi Ágnes, 2010-01-27 22:30
Áttörés a szív- és érrendszeri betegségek kezelésében
Minden lehetőség, amely csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát, esélyt ad arra, hogy a mai kor sok feszültsége közepette megviselt emberek tovább maradhassanak egészségesek, vagy ha már elérte őket a betegség, az kevésbé legyen súlyos. Egy új hatóanyagtól áttörő javulást remélnek.
A mai kor sok feszültsége csak erősíti azt a helyzetet, hogy Magyarországon kétszer többen halnak meg szív- és érrendszeri betegségben, mint az Európai Unió átlaga. Egy új Telmisartan nevű hatóanyagtól komoly javulást várnak egy nemrégiben lezárt vizsgálat eredményeként. A nemzetközi kutatás során Magyarország 651 beteg vizsgálati eredményével járult hozzá a kutatáshoz. A betegeket a veszélyeztetettebbek közül választották ki, főleg idősebbeket, és olyanokat, akiknek magas a vérnyomásuk, cukorbetegek voltak már az ún. RE-LY vizsgálat megkezdésekor.
A kutatás során a pitvarfibrillációval kapcsolatos vizsgálatot folytattak. A pitvarfibrilláció a leggyakoribb szívritmuszavar, amely az emberek egy százalékát, 80 éves kor felett pedig a 10 százalékát érinti. A pitvarfibrillációval élő emberek nagyobb vérrögképződési kockázatnak vannak kitéve, ami hétszeresére növeli a stroke kockázatát. A pitvarfibrilláció következtében évente mintegy 3 millió ember szenved el stroke-ot szerte a világon.
A RE-LY vizsgálat a legnagyobb, stroke-prevenciót kutató pitvarfibrillációs vizsgálat volt tavaly. A kutatás világszerte összesen 44 ország 18 000 betegének bevonásával zajlott; eredményeit Barcelonában az Európai Kardiológiai Társaság Kongresszusán mutatták be. A RE-LY vizsgálatban egy új véralvadásgátló terápiát vizsgáltak. Az új készítményt naponta kétszer szájon át kell bevenni, s kétféle dózisban alkalmazható. Az eredmények minden előzetes várakozást felülmúltak: az új gyógyszer 34 százalékkal csökkentette a stroke és a szisztémás embólia kialakulásának kockázatát, pitvarfibrilláló betegeknél. A terápia során 20 százalékkal ritkábban alakultak ki életveszélyes vérzéses szövődmények.
Az új terápia tehát naponta 3000-rel több stroke-ot előz meg világszerte, mint az eddigi kezelési eljárások, és jelentősen csökkenti a súlyos, vagy rokkantsághoz vezető, vérzéses szövődmények kialakulásának kockázatát.
RE-COVER vizsgálat
A tromboembólia, ahová a mélyvénás trombózis, valamint ennek életveszélyes akut szövődménye, a tüdőembólia is tartoznak, a harmadik leggyakoribb szív- és érrendszeri betegség világszerte (a koszorúér-betegségek és a stroke után). A tromboembólia Európában évente körülbelül 1,5 millió, Amerikában pedig 3 millió embert érint. Európában több mint kétszer annyi ember halálát okozza, mint az AIDS, a mellrák, a prosztatarák és a közlekedési balesetek együttvéve.
A RE-COVER szintén az új orális véralvadásgátló terápia hatásait vizsgálja. A vizsgálat keretében a napi kétszeri adagolású készítményt a jelenleg leggyakrabban alkalmazott terápiával hasonlították össze. Az eredmények alapján a vizsgált terápia ugyanolyan hatékonynak bizonyult a visszatérő tromboembólia megelőzésében, mint a korábbi eljárások, mindezt alacsonyabb vérzési kockázat mellett. A hatóanyag 37%-kal csökkentette az életet veszélyeztető, illetve 29%-kal az egyéb vérzések számát. Emellett a korábbi szerekkel ellentétben, ebben az esetben sincs szükség rendszeres laboratóriumi vizsgálatokra és dózismódosításra, a kezelés hatékonyságának fenntartása érdekében.
A RE-COVER vizsgálat bebizonyította, hogy a készítmény egyszerűbb és biztonságosabb alternatívája az életveszélyes vérrögök kezelésének eddig alkalmazott terápiájánál.
Európai Gyógyszerügyi Hatóság (EMEA) által jóváhagyott új indikáció
A fejlett civilizáció idősödő népességének egyre nagyobb problémát jelent a magas vérnyomás betegség gyakoriságának folyamatos emelkedése, amely a szív-érrendszeri szövődmények, szervi károsodások következtében jelentős mértékben járul hozzá a halálozáshoz
Az ONTARGET vizsgálat eredményei alapján az Európai Gyógyszerügyi Hatóság nemrégiben jóváhagyta egy már forgalomban lévő vérnyomáscsökkentő új indikációját, mely alapján a gyógyszer hosszú távú kardiovaszkuláris védelmet biztosít a szív- érrendszeri-, valamint a 2-es típusú cukorbetegségben szenvedő betegek számára. A készítménnyel minden ötödik kardiovaszkuláris esemény megelőzhető, a kedvezőbb tolerálhatóságnak köszönhetően pedig a betegek is sokkal együttműködőbbek a kezelés során.
A szív- és érrendszeri megbetegedések megelőzése létfontosságú, hiszen a kardiovaszkuláris betegség világelső halálok és minden harmadik ember haláláért felelős. Évente 7,2 millió ember hal meg szívrohamban és 5,5 millió stroke-ban.
A terápia jelentős előrelépést jelent mind az orvosok, mind a kockázatnak kitett betegeik számára, mert egy biztonságos, jól tolerálható kezelési lehetőséget kínál, s egyben csoportján belül jelenleg a legszélesebb betegkörben jóváhagyott, kardiovaszkuláris preventív hatással rendelkező vérnyomáscsökkentő szer.
A nemzetközi orvosi szaktekintélyek egybehangzó véleménye szerint, ezek az eredmények az utóbbi évek legmeghatározóbb sikerei az orvostudományban, a szív- és érrendszeri betegségek kezelése területén.



Hozzászólok
Amennyiben szeretnél hozzászólni, registrálj és jelentkezz be oldalunkra!