kissebb méretnagyobb méret   
2010-04-20 20:32

Újbuda elsőként ünnepli a Bölcsődék Napját

A Budapesten és Pest megyében egyedüliként módszertani feladatokat ellátó Egyesített Bölcsődei Intézmények idén elsőként ünnepli április 21-én a Bölcsődék Napját. Az ünnepségen a kerületi bölcsődék múltjáról szóló előadást követően Molnár Gyula, Újbuda polgármestere bejelentette, hogy idén az önkormányzat 10 millió forint pályázati keretet különít el a magánjellegű bölcsődei ellátás finanszírozására.

 


Újbuda önkormányzata mindig is kiemelt figyelmet fordított bölcsődei dolgozóinak szakmai fejlesztésére és az igényeknek megfelelően a bölcsődék férőhelyeinek bővítésére. Az önkormányzat a kerületben idén 10 millió forint összegű pályázati keretet különít el olyan magánvállalkozások számára, melyek a bölcsődei ellátásra jönnek létre. Három – korábban játszóházként működő - intézményt bölcsődévé átalakítottak át, így 9 bölcsődében összesen már közel 700 kisgyermek elhelyezésére nyílik lehetőség Újbudán.

Budapesten és Pest megyében egyedül a kerületben működik a módszertani feladatokat ellátó Egyesített Bölcsődei Intézmények, mely éves szinten átlagosan kb. 240 fő oktatását, képzését végzi a módszertani feladatok ellátásához kapcsolódóan. Az intézmény alapfeladata a családban nevelkedő 3 éven aluli, átlagos fejlődésű gyermekek napközbeni szakszerű gondozása, nevelése, harmonikus testi és szellemi fejlődésének elősegítése az életkori és egyéni sajátosságok figyelembe vételével, valamint a sajátos nevelési igényű gyermekek napközbeni gondozása, nevelése, korai fejlesztése.

Bölcsődék Napja megünnepléséről szóló minisztériumi rendelkezés értelmében, figyelemmel arra, hogy a kisgyermekek számára napközbeni ellátást nyújtó bölcsőde intézményének meghatározó szerepe van az anyák munkavállalásában és a gyermekek szakszerű, egészséges fejlődést segítő gondozásában – a Pesti Első Bölcsődei Egylet által létrehozott első magyar bölcsőde 1852. április 21-én Budapesten történő megnyitásának tiszteletére – április 21-ét a Bölcsődék Napjává nyilvánították.



Eddigi hozzászólások

Hozzászólok

Amennyiben szeretnél hozzászólni, registrálj és jelentkezz be oldalunkra!



Legyél te az első aki hozzászól!