Peredi Ágnes, 2010-09-18 08:07
Bacsó Péterrel a Duna Plazában
Ruhaüzletek jobbra, cipőboltok balra, és középen a paravánok. Fotókkal. Bacsó Péterről készült felvételek, ahogy éppen előjátszott egy-egy jelenetet.
Még ifjan, a Tanú forgatása közben, meg később más filmjeinek forgatásán. Az emberek, akik vásárolni ugrottak be a Duna Plazába, megállnak, kezükben fagyi, és csodálkoznak, hogy kiket látnak. Bodrogi Gyulát például, aki végigsétálva nézegeti a képeket. Meg a személyes tárgyakat. A régi Erika írógépet, amelyen a forgatókönyvek születtek. A piros esernyőt, a rossz lányból jó lánnyá válók filmjéből, a Majdnem szűzből. Ott van Bacsó Péter rendezői széke és ifjúkori verse, forgatókönyvei, jegyzetei és a Mafilmes belépője.
Bacsó Péter 30 nagyjátékfilmet készített, többségüket maga írta és rendezte. A Tanú vált a leghíresebbé. Erről a filmről mondta a kiállítás megnyitóján a zeneszerző Vukán György, aki Bacsó első filmje óta együtt dolgozott a rendezővel: A fene se gondolta volna, hogy a Tanú ilyen emblematikus lesz, de azért kicsit gondoltuk.
Bodrogi Gyula úgy idézte fel, hogy: nagy slágerszerző volt. Mondatokból tudott slágert csinálni. Olyat, mint például azt, hogy „a nemzetközi helyzet fokozódik.” Máig ismeri és érti mindenki, mit jelent.
- Gyerek volt, akárhány évesen is – emlékezett vissza Bodrogi Gyula. – Minden érdekelte. Amikor elfogták nagy nehezen a whiskys rablót – másnap megjelent nálam, mert akkor még színházigazgató voltam – és hozott a whiskysről egy színdarabot.
Akik ismerték, és eljöttek a kiállítás megnyitójára, mindenkinek volt egy története róla. Mindegyik történetből egy szeretetre méltó, kedves, jó humorú ember huncut mosolya jött elő. Most éppen egy bevásárlóközpontban, ahol szeptember 26-ig lehet látni a kiállítást.
Bacsó Péter legendás Erika írógépe



Hozzászólok
Amennyiben szeretnél hozzászólni, registrálj és jelentkezz be oldalunkra!