2010-09-20 11:46
A billentyűzet mint veszélyforrás
Ezt a mindennapi életünkben már nélkülözhetetlenné vált tárgyat, tudniillik a billentyűzetet, most először jutott eszébe valakinek alaposan megvizsgálni bakteriológiai szempontból.
Az eredmény pedig az a sokkoló megállapítás, hogy az átlagos számítógépes billentyűzet több bacit őrizget magán, mint egy vécédeszka.
Egy ismerősöm kommentárja ehhez csak annyi volt, hogy na persze, a vécéket viszonylag rendszeresen takarítják és fertőtlenítik, a billentyűzetet viszont (szinte) soha.
A Nagy-Britanniában elvégzett vizsgálat során irodai billentyűzetekről vették a mintát, és többek között a staphylococcus aureus nevű baktériumot is megtalálták néhány mintában. Ezt a kórokozót sok, egyébként egészséges ember hordozza a bőrén vagy az orrüregében. A staphylococcus változatos betegségeket képes okozni, kisebb-nagyobb bőrgyulladásokat, de akár tüdőgyulladást is.
Szakértők szerint a számítógépes billentyűzetek nagymértékű fertőzöttségének oka a monitor előtti evés és ivás. A kezünkkel rávisszük a felületre a baktériumokat, a billentyűk közé hulló ételmaradék pedig táptalajt biztosít a mikroszkopikus élőlényeknek. Durván sarkítva a helyzetet, ennyi erővel akár a toaletten is ebédelhetnénk!
Javasolt a billentyűzet alkoholos kendővel való rendszeres áttörlése, ez ugyanis elpusztítja a baktériumokat és eltávolítja a ragacsos gyümölcslé- és kávéfoltokat. Időnként nem árt a kuka fölött felfordítani a billentyűzetet, hogy kipotyogjanak belőle a morzsák, így végképp megfosztjuk táplálékuktól az esetlegesen túlélő kórokozókat. Sok helyen olvasható az a tanács, hogy vigyük haza az irodai billentyűzetet és dobjuk be a mosogatógépbe. Nos, ezt nem feltétlenül javasolják, mert nem biztos, hogy "túléli" az eszköz!
Kapcsolódó anyagok
Eddigi hozzászólások
| Anonymus | 2010-10-26_18:05:36_#3 |
Nem a billentyűzet az egyetlen, amely bacilus oázis: kilincsek, lépcsők melletti kapaszkodók, telefonkagylók, számítógép egerek, hűtőfogantyú, mobiltelefonok? és a felsorolást lehetne folytatni. (A szilikonos mosható billentyűzetet már évek óta kínálják, tehát a probléma nem új keletű.)
Minden, komoly problémának beállított felvetés megtalálja azokat, akik magukévá teszik a fenyegetést, akik félnek tőle, és megoldást sürgetnek.
A leleményese pedig máris feltalálja a baci ölő fertőtlenítőket (pl. az ultraibolya sugárzással működőt) jó pénzért.
Nem akarom a problémát bagatellizálni, de amikor pl. Dr. Robert Young feltalálta az új biológia elméletét ? miszerint az elhízás oka a szervezet elsavasodása, ergo lúgosíts! -, komoly wellness iparág települt rá?
| Vasgar | 2010-10-26_17:20:03_#2 |
Most hogy picit közelebb hajoltam a billentyűzethez, mintha hallottam volna valamit. Mintha laknának a rések között......úgy érzem figyelnek......
---| samu49 | 2010-08-28_08:51:02_#1 |
Mivel repülni nem tud,cool.



Hozzászólok
Amennyiben szeretnél hozzászólni, registrálj és jelentkezz be oldalunkra!