kissebb méretnagyobb méret   
2010-11-15 11:10

Saláta vagy fűszer: A rukola

Mostanában egyre népszerűbb a magyarul borsmustárnak is nevezett ízletes salátaféle, amely a mediterrán térségben minden országban terem, de a magyar kertekben is termelhető.

 


A növény az Eruca sativa elegáns latin nevet viseli, angol nyelvterületen nevezik rocketnek vagy arugulának is. Vadon terem az egész mediterrán térségben Portugáliától Libanonig és Észak-Olaszországtól Marokkóig, de termesztése is gyakori. Az egynyári növény akár egy méter magasra is megnő, levelei szabdaltak, virágai krémfehérek, vékony lila erekkel.

Elsősorban leveleit fogyasztjuk, bár a magjai is ehetők és ízletesek. A leveleknek erős borsos íze van, a friss levelek kimondottan csípősek. Főként saláták készítéséhez használjuk, de vannak receptek főzelékek készítésére is, valamint nyersen jó kísérője bizonyos tésztaféléknek, pizzáknak. Szendvicsek kitűnő kiegészítője is lehet. Készíthetünk belőle pesto szószt is, ha a bazsalikomot rukolával helyettesítjük.

A Nápoliy-öböl egyik kis szigetén, Ischián rucolino nevű emésztést serkentő likőrt is készítenek belőle.

Magyarországon mostanában már minden jobb szuper- és hipermarket zöldségválasztékában szerepel, és a piacokon is lehet kapni. Egyszerre csak annyit érdemes venni belőle, amennyit még a vásárlás napján vagy legkésőbb másnap elfogyasztunk, mert a levfelek még hűtőszekrényben is rendkívül gyorsan fonnyadnak.

Egy kiváló rukola saláta

Hozzávalók:

Egy doboznyi rukola (kb. 12 dkg)

1 finomra szeletelt kis fej sonkahagyma vagy két szál zöldhagyma

2 evőkanál frissen facsart citromlé

4 teáskanál extra szűz olívaolaj

1 evőkanál víz

¼ teáskanál só

¼ teáskanál frissen őrölt feketebors

2-3 dkg parmezán sajt

Elkészítés:

Tegyük a rukolát egy salátástálba. Keverjük össze a hagymát, a citromlevet, az olíva olajat, a vizet, a sót és a borsot, és habverővel keverjük össze. Öntsük rá a rukolára, óvatosan forgassuk össze, szórjuk a tetejére a sajtból éles késsel „borotvált” forgácsokat.

Rukola pesto

Hozzávalók:

1 doboz rukola

1 gerezd fokhagyma

3 evőkanál fenyőmag

4 evőkanál reszelt parmezán

olíva olaj

Elkészítés:

Mossuk meg a rukolát, és tegyük a fokhagymával, a fenyőmaggal és a parmezánnal együtt a turmixgépbe, és turmixolás közben fokozatosan adagoljuk hozzá az olíva olajat, amíg sűrű krém állígú nem lesz a keverék. Ízlés szerint sózzuk.



Eddigi hozzászólások

Hozzászólok

Amennyiben szeretnél hozzászólni, registrálj és jelentkezz be oldalunkra!



Legyél te az első aki hozzászól!