kissebb méretnagyobb méret   
2010-11-26 08:25

Zöld mosás

A természet, az élővilág és az egész Föld védelme mindannyiunk ügye. A szakemberek mindannyiunknak azt javasolják, hogy miközben mindennapi életünket tervezzük, éljük, gondoljunk az egész Föld jövőjére is. A külön gyűjtött szemét, az energiatakarékosság, a környezetbarát anyagok használata rajtunk múlik.

 


A mosás az egyik igen sok energiát felhasználó és nagy környezetterhelést jelentő emberi tevékenység. A mai kor háziasszonyai azonban nem tudnak eléggé hálásak lenni az életüket megkönnyítő technikai újításokért és a vegyi laborokban kikísérletezett mosószerekért. Az ezekről való lemondás persze nem reális elvárás, de kicsi odafigyeléssel csökkenthetjük ökológiai lábnyomunk nagyságát, vagyis a magunk szerény eszközeivel védhetjük a környezetet.

Először is, A++ energiaosztályú mosógépet vásároljunk, ez fogyasztja a legkevesebb áramot. Csak akkor indítsuk el a mosást, ha tele van a dob, de az is jó ötlet, ha fél töltetet is kezelni tudó gépet választunk. Az előltöltős mosógépekbe átlagosan 2-3 kilóval több ruhát rakhatunk, így takarékosabb velük a tisztítás. A legtöbb áramot a víz felmelegítése veszi igénybe, ezért törekedjünk alacsony hőfokú programok használatára.

A magas hőmérsékletet kiválthatjuk áztatással, például környezetbarát mosószódában. A lúgos áztatólében a kosz fellazul a textilszálak között, így rövidebb programmal tisztára mosható a holmink. A mosószóda a zsíroldó képessége mellett vízlágyító hatásáról is ismert, a szintetikus mosóporunkhoz adagolva megelőzhetjük a mosógép belsejének vízkövesedését, és növelhetjük a mosóhatást. A boltban kapható vízlágyítók – és változó mértékben a mosószerek is – általában foszfátot tartalmaznak, amely a folyókba, tavakba kerülve elősegíti a vízinövények elszaporodását. A növények felhasználják a vízben oldott oxigént, ez pedig a halak pusztulásához vezethet.

A mosószóda használatával csökkenthetjük a szintetikus mosószer mennyiségét, amelyet egyébként is hajlamosak vagyunk túladagolni a nagyobb tisztaság reményében. A mosószert lehetőleg oldjuk fel, mielőtt a gépbe töltjük, hogy biztosan kifejthesse hatását.

A tévéreklámokban a legváltozatosabb illatvilágú öblítőket hirdetik, ám jó, ha tudjuk, hogy ezek bevonják az anyagok szálait, és körülbelül negyedével csökkentik a textíliák nedvességfelvevő képességét. Ilyen módon konyharuhát és törölközőt értelmetlen dolog öblítőzni. Sok ember - főleg a kisgyerekek - allergiás bőrreakciót mutatnak bizonyos öblítőkre, amelyek vegyi anyagainak egy része a víztisztítás ellenére az élő vizekbe is kijut. Helyette használhatunk ecetet, amely színélénkítő és puhító hatású. A 20 százalékos háztartási ecetet háromszoros hígításban öntsük az öblítőtartályba. Nem lesz tőle ecetszagú a ruha!

(forrás: www.nokvagyunk.hu)



Eddigi hozzászólások

Hozzászólok

Amennyiben szeretnél hozzászólni, registrálj és jelentkezz be oldalunkra!



Anonymus 2010-11-26_16:49:48_#1

én itt találtam környezetbarát mosó dolgokat:
http://www.enesabarataim.hu/webshop/mosas_tisztitas.html

---