2011-03-03 08:12
Lángos fűszeres csirkemájjal töltve
Nagy kedvenc hazánkban a lángos, de érdekes módon, kevesen próbálkoznak az elkészítésével otthon. Az alábbi recept egy kis csavarral "tálalja" a lángost, finom töltelék készül bele, amivel igazi, laktató fogássá válik.
Ahogy már korábban is megtettük, most is korosztálytársunk blogjáról választottunk egy érdekes és nagyon finom receptet:
Hozzávalók a lángoshoz:
100 g BL 112-es félfehér kenyérliszt
300 g BL 80-as fehér kenyérliszt
Kb. 2,8 dl langyos tej
1,5 teáskanál só
15 deka héjában főtt, áttört burgonya (nettó súly)
½ teáskanál porcukor
1 evőkanál olaj
30 g normál élesztő
Olaj a kisütéshez
A májraguhoz:
Kb 25 dkg csirkemáj vékony csíkokra vágva
6-7 dkg mangalica füstölt szalonna, vékony csíkokra vágva
2 fej közepes vöröshagyma, vékony csíkokra vágva
2 gerezd fokhagyma átnyomva vagy apróra vágva
Só
Bors
Köménymag
A lángos hozzávalóiból kelt tésztát készítünk. A fűszeres máj a következőképpen készül: Kiolvasztom a szalonnát, a zsiradékon negyedére fonnyasztom a vöröshagymát. Rádobom a csirkemájat, átpirítom. Megszórom a fűszerekkel és pár perc állandó keverés után elzárom a hőt és lefedem. Hamar megpuhul, mivel a májat nagyon vékony csíkokra vágom.
A megkelt lángostésztát kinyújtom és téglalap alakokra vágom. A téglalap egyik felére helyezem a májat, a másik felét pedig ráhajtom. Egy kicsit összenyomkodom és további 10-15 percig hagyom kelni, majd bő, forró (de nem égető) olajban először fedő alatt, majd megfordítás után fedő nélkül megsütöm.
A májragu kb. 8 lángosra elegendő.
Forrás: falatozzunk.hu



Hozzászólok
Amennyiben szeretnél hozzászólni, registrálj és jelentkezz be oldalunkra!