kissebb méretnagyobb méret   
2011-11-09 08:36

Prostik Bécsben

A magyar turisták túlnyomó része nem azért utazik Bécsbe, hogy az ottani "rossz lányokkal" kössön közelebbi ismeretséget, mindenesetre érdekes a bécsi városháza prostituáltakkal kapcsolatos intézkedése.

 


Öt türelmi zónától eltekintve tilos lakott területen szexuális szolgáltatást kínálni Bécsben, engedélyeztetni kell a bordélyházakat és a kuncsaftokat is megbüntethetik. Az új törvény célja, hogy az utcáról a kapuk mögé szorítsák a prostitúciót.

November 1-jén lépett életbe az új prostitúcióról szóló törvény Bécsben, amelynek betartását fokozottan ellenőrzi a rendőrség. Noha az első napokban csak figyelmeztetni akarták a törvényt megszegőket, már az első éjszaka negyven feljelentés és öt letartóztatás született.

Az új törvény egyértelműen megtiltja a prostitúciót az osztrák főváros lakott területein, ami alól csak öt, részben már kijelölt türelmi zóna a kivétel. A szabályszegők büntetése 100 euró, amely azonban akár a 700 eurót is elérheti, ha nem a helyszínen fizet a szexmunkás. Amennyiben a prostituált még egy óra múlva is ugyanazon a helyen áll, letartóztatják.

A törvény másik újdonsága, hogy a keresleti oldallal szemben is intézkedhet a rendőrség: aki tiltott helyen akarja nyélbe ütni az üzletet, az szintén helyszíni bírságot kockáztat.

Ezentúl új szabályok vonatkoznak a bordélyházakra és azokra a lokálokra is, ahol szexuális szolgáltatásokat kínálnak. Ezek nem lehetnek iskolák, kórházak és templomok közelében, nem szabad optikailag kirívóan megjelölni őket, az utcáról közvetlenül megközelíthetőnek kell lenniük és rendőrségi engedély kell a működtetésükhöz. A meglévő bordélyokat 2012 végéig kell bejelenteni a rendőrségen, az újak pedig nem nyithatnak meg az engedély kézhezvétele előtt. Aki mégis megpróbálja, az 7.000 eurós büntetést kockáztat, ráadásul a rendőrség azonnali hatállyal bezárathatja a törvényellenesen működő piroslámpás házakat.

A prostituáltak ugyanakkor több bürokratikus macerától is megszabadulnak a törvény révén. Továbbra is regisztrálniuk kell ugyan a rendőrségen, de már nem kötelesek bejelenteni, ha szabadságra mennek vagy szüneteltetik a tevékenységüket. Az újonnan regisztrálók tanácsadáson vehetnek részt, amelyet civil szervezetek tartanak, így már a kezdetektől fogva támogatást kapnak. A törvény kiemelten védi a fiatalkorúakat is.



Eddigi hozzászólások

Hozzászólok

Amennyiben szeretnél hozzászólni, registrálj és jelentkezz be oldalunkra!



Anonymus 2012-01-02_13:58:36_#1

buy ugg boots
discount ugg bootss.
UGG Classic Cardy
Buy Genuine UGG Boots
UGG Sale Cheap
.Women along with men seem great within these, just evaluate Victoria and David Beckham to their matching cowboy as well as cowgirl wardrobe.Of study course, you may want to wear these kind of chaps with a little reduced underneath inside the privacy of ones own home.

What on earth is sexy with regards to chaps? A daredevil mood, the hard and all set attitude on the cowboy, don't forget to get serious with a new cowboy workout! You'll locate wearing them provides you a pure swagger, in particular when you staff them along with a good set of boots.

Cowboys familiar with wear chaps over their denim to shield their thighs from string burns and / or thorns.Its no wonder that they set off so well in addition to a minor bondage apparel, how about lassoing your second half gently!, plus roping them all down?

A leather whip is the best way to show him or her who's supervisor, just beware how you will crack the fact that baby! When you are into electrical power play, then enable one partner perform like a headstrong crazy horse, as you move other teaches them how to be submissive

---