Egy szeretett személy elvesztése mindig mély nyomot hagy az emberben. Vannak azonban olyan rejtett kincsek, amelyek csak a hagyaték felvásárlás során kerülnek elő, amiről nekünk addig fogalmunk sem volt. Amikor apróságokat öröklünk meg, akkor szeretünk vigyázni rájuk, azonban két költözés után hirtelen minden szabad helyre szükség lesz.
Ilyenkor akkor járunk a legjobban, ha kiválasztunk egy-két fontosabb tárgyat és csak azt tartjuk meg. Ha pedig a többi porcelánra, esetleg könyvre gondolunk, akkor a hagyaték felvásárlás lesz a legjobb lehetőségünk. A tárgyak közül érdemes kiemelni a könyv felvásárlás lehetőségét, ami néha megdöbbentő eredményt hoz.
Néhány első példány, első nyomtatás vagy éppen az író kézírásával ellátott könyv nekünk nem biztos, hogy annyira fontos, viszont a gyűjtőknek igazi kinccsé válhatnak. Nekünk nem kell mást tennünk, mint kiválasztani a könyv felvásárlásra szánt darabokat és hagyni, hogy a szakemberek meghatározzák a valódi értéküket, később pedig megtalálják az új tulajdonosukat.