A különböző műhold szolgáltatóknak az interneten is meg lehet tekinteni az úgynevezett lefedettségi térképét. Ez azért fontos, mert ez alapján határozható meg, hogy mekkora átmérőjű parabola antenna lesz szükséges a hibátlan vételhez.
Ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy milyen messze van a parabola antenna a vételi helytől, illetve hány készüléket kell kiszolgálnia, mert ezektől függően érdemes lehet nagyobbat venni, a térkép alapján kiszámolt értéknél.
Továbbá, ami még fontos kérdés ezen témán belül, hogy egy vagy több műhold jelét szeretnénk befogni. Utóbbi esetben lehetőség van a parabola antenna forgatására. A 110 cm-nél kisebb modelleket DiSEqC forgatós rendszerekkel lehet mozgatni, a nagyobbakhoz pedig polarmount forgató és tolómotor használatát ajánlják.
Tehát, először mindenképpen a megfelelő méretet kell meghatározni, ha pedig megvan, akkor a rendszer is úgy választható ki, hogy az garantáltan hosszútávon tudja kiszolgálni az igényeinket. Nem lenne szerencsés, ha a motor túl hamar tönkremenne, de egy kisebb parabola antenna esetében is csak felesleges kiadás lenne a tolómotor beszerzése.
Amennyiben nem vagyunk biztosak a dolgunkban, akkor inkább kérjünk szakértő segítséget, illetve hallgassuk meg a hozzáértők tanácsait, mert mégsem csak néhány száz forintos kiadásról van szó!
A bolt.sat.hu munkatársai mindig a rendelkezésünkre állnak, vagyis nem érdemes kockáztatni a parabola antenna vásárlás során sem, ahogy egyébként a rendszer egyetlen elemének a beszerzését sem ajánlott elsietni, mert később sokkal nehezebb lesz kijavítani vagy egyáltalán beazonosítani a hibákat.