A whisky és whiskey közötti különbségek

Vannak egyszerűen és gyorsan elkészíthető szeszesitalok, de akadnak olyanok is, amelyek éveket, néha emberöltőket tudnak maguk mögött. Bátran kijelenthetjük, hogy a whisky az utóbbi csoport vézna táborát erősíti. Elkészítése mögött hosszú munka és legalább 3 év pihenés áll. A whisky fénytől elzárva, szigorúan csak tölgyfahordókba töltve várja ki a napot, hogy üvegekbe kerüljön.

Ráadásul egy palack tartalma nem feltétlen ugyanabból a hordóból származik, sokszor azonos tulajdonságú és idejű párlatot kevernek össze. Nem tudni, hogy melyik nemzet készítette el először az italt, azonban a whiskyt Skóciához szokták kötni, míg a whiskeyt Amerikához. Bármelyik országból származót is fogyasszunk, mindig minőségi italt fogunk kapni.

A természetes anyagoknak hála, a whisky másíthatatlan íze rabul ejti az üdítőitalok kedvelőit is. Skóciában például, az árpa mellett élesztőt tartalmazó alapanyagokat tűzön szárítják, valódi hegyi levegőn érlelik és tiszta forrásvízben főzik. Az árpából készült változata mellett, elterjedt még a gabonából készült is, aminek legnagyobb része búza, sőt a kukorica sem ritka. Az érlelési idő legalább 2 évet tesz ki, de ezt minden üvegen külön fel kell tüntetniük.

Ezen kívül két nagyobb csoportját érdemes ismerni, az egyik az úgynevezett single grain, a másik a blended. Ezek között csupán egyetlen különbség van, az előbbi egyetlen lepárlóhelyről származik, míg utóbbi több lepárlónak a keverékéből áll össze. Ma már a boltoknak és online webshopoknak hála, több ország whisky felhozatalából válogathatunk, az eredetvédettségnek hála pedig nem kell átveréstől félnünk. Ráadásul ajándéknak is kitűnő lehet.