A legtehetségesebb írók, többek között arról felismerhetőek, hogy még a legnehezebben megfogható témákhoz is úgy tudnak nyúlni, hogy az olvasó hosszú ideig a sorok hatása alá kerül. Ékes példája ennek Reményik Sándor Kegyelem című verse, ami oly mértékben érzékletes, hogy az mindenkit egy csapásra magával ragad. Mit is jelent a kegyelem?
Egy fohászt a legnehezebb időkben, amikor a könyörgésünkkel, majd kétségbeesésünkkel a felsőbbrendűhöz, Istenhez fordulunk. Ha pedig a kérlelés nem vezet eredményre, amikor már feladnánk, egyszer csak a semmiből megtörténik a csoda és helyreáll a világ rendje. Ez az, amit Isten kegyelmének nevezünk és ez az, amit a költő úgy ábrázol, hogy a szavai minden ember lelkéhez utat találnak.
Reményik Sándor Kegyelem című remekművében fellelhetőek a költőre oly jellemző jegyek, hiszen az életútja közel sem nevezhető könnyűnek. A nehéz sorsú író mindennél fontosabbnak tartotta a magyarságot és a hitet, mi, olvasók pedig rengeteget tanulhatunk ezekből a gondolatokból, hiszen ezek örökérvényű tanítások.