A különleges ízű abszint

Ez az égetett szesz Svájcból indult az útjára 1797-ben. Annak ellenére, hogy igen magas az alkoholtartalma (45-74%), sokak kedvence a nagyrészt gyógynövényekből készült abszint. A főbb összetevői a fehér üröm, az ánizs és az édeskömény, emellett pedig tartalmaz fűszernövényeket és változó minőségű alkoholpárlatot. A hagyományos színe zöld, ezért néha úgy nevezik, hogy „zöld tündér”.

Mivel nem használnak a készítésekor cukrot, így párlatnak számít. Az abszint a 20. század első harmadában több országban is tiltott volt, mert néhányan úgy gondolták, hogy veszélyes ital, aztán idővel kiderült, egyáltalán nem az és mai napig szabadon vásárolható.

A 18-ik század óta létezik ez a nedű, de hasonlót már az ókorban is használtak, kimondottan gyógyászati célokra. Mára már készül abszint 50%-os szesztartalommal is, amelyeket stílus alapján kategorizálnak. Ilyen a klasszikus Verte a klasszikus, a fehér La Blanche, a mézes La Bleue, az Absenta ami spanyol és a Rituálé, amit kockacukorral isznak és abszint kanállal kevernek.